Sport

Roger Federer bejelentette a visszavonulását

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP
Csütörtökön bejelentette visszavonulását Roger Federer, a svájciak 20-szoros Grand Slam-győztes teniszklasszisa.

„41 éves vagyok, 24 év alatt több mint 1500 mérkőzést játszottam, és a tenisz nagyvonalúbban bánt velem, mint ahogy arról valaha is álmodtam volna. Eljött az idő, hogy belássam és felismerjem, ennyi volt. Itt az ideje, hogy befejezzem a pályafutásomat” – mondta a közösségi médiában közzétett videóban.

Federer, aki augusztus 8-án ünnepelte 41. születésnapját, nem játszott hivatalos mérkőzést azóta, hogy 2021. július 7-én kiesett a lengyel Hubert Hurkacz ellen a wimbledoni negyeddöntőben. 2022 júliusa óta már a hivatalos világranglistán sem szerepel.

A jövő héten még részt vesz a londoni Laver Cupon, de ATP-tornán soha többet nem indul.

Pályafutása során 310 hétig (közte a rekordnak számító 237 egymást követő héten át) vezette a férfi teniszezők világranglistáját. Egyéniben 103 ATP-címet nyert, ez Jimmy Connors után a második legtöbb. Több mint 130 millió dollárt keresett pénzdíjakból, a Forbes gazdasági magazin augusztus végi adatai szerint összkeresete 1,09 milliárd dollárra tehető, ezzel ő az egyike a hét milliárdos sportolónak.

Húsz Grand Slam-tornán győzött, Wimbledonban rekordot jelentő nyolc alkalommal lett első, emellett Melbourne-ben hatszor, a US Openen ötször, míg a Roland Garroson egyszer diadalmaskodott.

Visszavonulását alig két héttel azután jelentette be, hogy 40 esztendősen elbúcsúzott a tenisz női legendája, az egyesben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai Serena Williams.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik