A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte a világbajnok spanyol csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében.
A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány alaposan megfiatalított együttese bár eleinte kétgólos hátrányban volt, 4-4-nél utolérte ellenfelét, majd 7-7 után ellépett tőle, és onnan már nem engedte ki a kezéből a sikert.
A magyarok a múltat tekintve igen jó előjelekkel várhatták a rangadót, mivel az Eb-k történetében a két fél eddigi 19 összecsapásán veretlenek maradtak, a spanyolok 16 vereség mellett csupán három döntetlent tudtak felmutatni.
Varga Zsolt szövetségi kapitány a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből. Az elődöntőre a korábbiaknál jóval több, néhány száz magyar szurkoló érkezett, akik azonnal remek hangulatot varázsoltak a Spaladium Arénában, ahol így a magyarok otthon érezhették magukat.
A ráúszásból a spanyolok hozták el a labdát, majd első támadásuknál büntetőt kaptak, azonban a 2020-as, budapesti döntő negatív hőse, Álvaro Granados a kapufára vágta a labdát. A világbajnok a második támadásánál emberelőnyben már nem hibázott, így a magyarok az egész Eb-n először kerültek hátrányba, de Német centerből azonnal válaszolt. A második spanyol gól után nem sikerült egyből egyenlíteni, mert Molnár és Zalánki lövését is hárította a spanyol kapus.
Ezt pedig megbüntette az ellenfél, amely második fórját is gólra váltotta, a túloldalon viszont kimaradt az első magyar emberelőny, pedig egy remek bejátszásból Német közelről húzhatott a kapura, de a spanyol kapus ismét bravúrral védett. A harmadik emberhátrányt már kivédekezték a magyarok, sőt a negyed vége előtt a szépítés is összejött a csapatkapitány Jansik emberelőnyös találatával.
A második felvonásra kezdett összeállni a magyarokra az egész Eb-n jellemző szoros, szervezett védekezés, amely nem ízlett a spanyoloknak sem, akik azonban a bejátszások után a center posztról folyton emberelőnybe kerültek, és bár javult a magyarok létszámhátrányos védekezése is, egy ilyen szituációból ismét kétgólosra hizlalta előnyét a rivális. Ahogy elmaradtak a spanyol fórok, úgy a gólok is, ez pedig lehetőséget kínált az egyenlítésre, ami Manhercz büntetőjével és távoli bombájával valósult meg.
A fordulást követően a spanyolok némi szerencsével zárkóztak fel, mert Granados emberelőnyös lövése a keresztlécről Vogelre pattant, majd úgy a kapuba. Ennél is nagyobb baj volt, hogy Jansik összeszedte a második kiállítását, illetve a túloldalon kimaradt sorozatban három magyar fór. Vogel viszont sorozatos bravúrjaival kezdte megbabonázni az ellenfél játékosait, sorra akadályozta meg a rivális egyenlítését, mígnem Munarriz Egana bombázott a keresztléc alá.
Az utolsó nyolc percet Vogel újabb védései vezették fel, csakhogy a magyar fór is kimaradt, Jansik húzását tolta keresztlécre a spanyol kapus. A több mint tíz percig tartó magyar gólcsendet aztán Zalánki keresztlécről hálóba vágódó bombája törte meg. Ezt követően Nagy nemcsak labdát szerzett, hanem az akció végén váratlan pattintott lövésével a spanyol kapust is meglepte, így négy perccel a vége előtt ismét kettővel vezettek a magyarok.
Vogel továbbra is extázisban védett, teljesen elbizonytalanította a spanyolokat, eközben Molnár találata pedig már jószerivel a magyar győzelmet jelentette. Innen nem volt visszaút a spanyoloknak, akik már csak szépíteni tudtak, így huszadszor is nyeretlenek maradtak a magyarokkal szemben az Eb-ken.
A magyarok szombaton 20.30-tól a házigazda horvátokkal találkoznak, akik 11-10-re verték az olaszokat a másik elődöntőben.