Sport

„A hetedik-nyolcadik hely környékén utazgatni szörnyű” – megszenvedtek a pályával a nyíltvízi úszók

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Rasovszky Kristóf a hatodik, Betlehem Dávid pedig a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a római Európa-bajnokság szombati napján. A legrövidebb távon kettős olasz siker született: az aranyérmet a hazai közönség kedvence, Gregorio Paltrinieri szerezte meg, a második helyen pedig Domenico Acerenza végzett.

A nyíltvízi úszók programja eredetileg már csütörtökön elkezdődött volna, azonban Ostiában a tengerparton a szél jelentős hullámokat kavart, emiatt a versenyzőket követő hajók nem tudtak volna megfelelően haladni a sportolók mellett. A forgatókönyvet így biztonsági okokból többször is átírták, végül aztán szombat reggel elrajtolhatott a férfi, majd utána a női mezőny az 5 kilométeres küzdelmekre.

Kapcsolódó
„Katasztrofális, rossz volt nézni” – a kapitány szerint Hosszú Katinka leggyengébb szereplését láttuk
Ha a sportoló komolyan gondolja, hogy a következő két évben is versenyez, akkor Sós Csaba szerint hónapokig keményen kell edzenie.

Ebben a számban csak a férfiaknál voltak magyarok, a szám 2019-es világbajnoka, 2018-as Európa-bajnoka, Rasovszky Kristóf, mellette pedig Betlehem Dávid vágott neki a közel egyórás viadalnak.

A versenyzők a szokásokkal ellentétben ezúttal közvetlen a tengerből rajtoltak – az első métereken sétálva komoly hullámokkal kellett megküzdeniük, Rasovszkyt például bemutatását követően rögtön visszadobta egy lökés.

A mezőnynek – amelyet 22 férfi és 20 nő alkotott – három kört kellett megtennie a négyzet alakú, nagyjából 1600 méteres pályán. A férfiaknál Paltrinieri, aki júniusban a Duna Arénában 1500 méter gyorson fantasztikus idővel volt világbajnok, néhány napja pedig a Foro Italicóban szerzett ezüstöt a leghosszabb medencés távon, az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, hogy ezen a délelőttön nem lehet őt megfogni. Az olasz klasszis gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a két magyar a hajrában kissé leszakadt, így a hatodik és hetedik helyen csaptak célba.

Czeglédi Zsolt / MTI

Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky az MTI-nek elmondta: nem volt rossz verseny, bár azt kicsit sajnálta, hogy a végén ennyire lemaradtak, mert úgy érezte, kicsit több volt benne.

„Teljesen tapasztalatlanok voltunk a pályával kapcsolatban, semmit sem tudtunk róla, így nehéz összeszedni a dolgokat. Persze, akkor sem lett volna biztos az érmes hely, ha a végén nem maradok le. Holnap még van lehetőségünk javítani tíz kilométeren és a váltóval” – nyilatkozta a veszprémiek kiválósága. Megjegyezte, az elmúlt napokban az edzéslehetőségek alatt sem volt kijelölve a pálya vonala, márpedig ennyi erővel otthon is úszhattak volna.

Betlehem Dávid úgy értékelt, mindenképpen előrébb kellett volna úsznia, ugyanis így a sűrűjében rajta keresztül gyalogoltak a többiek.

Az elején jól tudtunk helyezkedni, de nekem a jobbos kanyarok kicsit nehezítették a dolgom, ugyanis jobbra veszem a levegőt, így viszont nem láttam, ki van a balomon. Persze, nem keresek kifogásokat, egyszerűen ott kell lenni a mezőny elején, mert a hetedik-nyolcadik hely környékén utazgatni szörnyű. Kicsit még tapasztalatlannak érzem magam a felnőtt mezőnyben, nem tudom, mikor mit kellene csinálnom, de tanulok és fejlődök

– mondta Betlehem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik