Sport

Pars Krisztián: Tapsolt a közönség, amit nagyon utálok

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Halász Bence magabiztos teljesítménnyel bejutott szerdán a kalapácsvetés csütörtöki döntőjébe a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai Eb-n, Rába Dániel és Pars Krisztián búcsúzott, írja az MTI.

Férfi kalapácsvetésben három magyar is bekerült a mezőnybe, mindhárman a szombathelyi Dobó SE versenyzői. A szerdai reggeli programban, az első csoportban kapott helyet az U20-as Eb-harmadik Rába Dániel és Pars Krisztián, aki tíz éve nyerte meg az olimpiát Londonban.

A 24 éves Rába 70,32 méterrel kezdett, majd 71,59-re javított, és 71,14-gyel zárt. Így elmaradt a 77,50-es finálés szinttől, de még reménykedhetett, hogy bekerül a legjobb 12 közé, mivel csoportjában a hatodik lett. A második csoportból azonban már a második sorozat felénél nyolcan is túldobták.

A 40 esztendős Pars mindhárom kísérletét elrontotta. Mindegyik dobása 70 méter alatt maradt, így kilépett, le se mérette azokat.

Semmi nem állt össze. Ráadásul tapsolt a közönség, amit én nagyon utálok, mert teljesen elviszi a figyelmet a mozgásról.

Csalódott azért nem vagyok, mert kellenek a negatív élmények is, ez életem mindössze második háromikszes versenye. A sérüléseim után már rendben vagyok, de a technikai rész valamiért nem áll össze. A jövő évi budapesti vb-ig mindenképpen folytatom, ha az nem lenne, már abbahagytam volna. Próbálok felmenni a 76-77 méteres szintre” – mondta London olimpiai bajnoka, aki Európa-bajnokságon korábban két aranyat nyert, és valóban mutatta a dobásai előtt, hogy csendet szeretne.

Kapcsolódó
Kórházba került élete győzelme után a sprinter
Gina Lückenkemper meglepetésre megnyerte a 100 méteres síkfutást, majd a célban elesett, saját szöges cipője sértette fel a combját.

A második csoportban Halász Bence elsőre túldobta a szintet – ez az első csoportból csak az olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowickinek sikerült –, láthatólag megerőltetés nélkül ért el 77,72 méteres eredményt.

A vb- és Eb-bronzérmes nehézatléta ezzel folytatta jó sorozatát, a tokiói olimpia kivételével mindig elsőre biztosította helyét a döntőben.

„Nagyon örülök, hogy az első dobásommal sikerült teljesíteni a kvalifikációs szintet. Nagyon izgultam, hiszen úgy érzem, hogy a selejtező mindig sokkal nehezebb, stresszesebb, mint maga a döntő, mert oda egyáltalán be kell jutni. Ha már ott vagyunk, akkor menjünk, szórjuk!” – nyilatkozott Halász, aki azt mondta, a többiek eredményével nem foglalkozott. Azt is elmondta, hogy érzése szerint nagyon jó állapotban van, hiszen egy félig meddig elrontott, kicsit izgulós, visszafogott dobással is sikerült ilyen eredményt elérnie. Voltak benne technikai hibák, de az alapja rendben volt, ennek köszönhető, hogy sikerült túldobnia a sárga vonalat.

A dobás során kicsit megbotlottam a saját lábamban, de uraltam a helyzetet.

A férfi kalapács döntőjét csütörtökön 20.10 órától rendezik az Olimpiai Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik