Sport

Hosszú: Körülbelül annyira fáj a testem, mint régen

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Minden magyar versenyző továbbjutott a keddi előfutamokból a római úszó Európa-bajnokságon, az esti döntős mezőnyhöz csatlakozott a 4×200 méteres vegyes gyorsváltó.

A magyarok közül elsőként Szabó Szebasztián ugrott medencébe 50 méter gyorson. A győriek zentai születésű versenyzője – aki júniusban ebben a számban minden idők legjobb magyar eredményét elérve negyedik volt a Duna Arénában rendezett világbajnokságon – 22.22 másodperces idővel összesítésben a 13. helyen lépett tovább.

„Úgy jöttem ide, hogy csak két számom lesz, de azért már két váltóban is voltam azóta” – mondta a magyar újságíróknak az MTI felvetésére a 26 éves Szabó. Megjegyezte, ebben a számban még több van benne, most előre megbeszélték edzőjével, hogy belefér egy levegővétel is a táv alatt. Hozzátette, nagyon erős a mezőny, de szeretne döntőt úszni, amire reális esélyt lát.

Női 200 méter pillangón Nyírádi Réka betegség, Sebestyén Dalma pedig a 200 méter vegyes esti döntője miatt visszalépett, így a magyar színeket csak Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka képviselte.

Később ráadásul mindkettőjüknek jelenése volt a 4×200 méteres vegyes gyorsváltóban is, utóbbi pedig a 200 méter vegyes fináléjában is ott lesz. Pillangón egyikőjük sem erőltette túl magát, Jakabos 2:11.02-vel (idei legjobbja: 2:08.88) a hatodik, a háromszoros olimpiai bajnok, a szám kétszeres Európa-bajnoka pedig 2:13.59-cel (2:09.38), a 11. idővel ment tovább.

Férfi 100 méter háton Kovács Benedek volt érdekelt: a 200 méteren szombaton egyéni csúccsal ezüstérmes magyar versenyző 54.67 másodperces idővel a 14. helyen lépett tovább. A BVSC 24 éves úszója elmondta, az utolsó húsz méteren kiengedett annak érdekében, hogy tartalékolni tudjon, ráadásul a forduló sem jött ki jól és a kötélre és ráúszott. Hozzátette, nagyon szeretne bekerülni a döntőbe, ehhez viszont mindenképpen meg kell javítania egyéni legjobbját (54.12).

Férfi 200 méter vegyesen Kós Hubert 2:00.65 perces könnyed úszással a negyedik helyen ment tovább.

„Nem érzem magam még fáradtnak, de végig, az utolsó napig kell harcolnom. Ez most egy kontrollállt úszás volt, próbáltam nem kiadni mindent magamból, mert ezt még kétszer meg kell csinálni. Most az volt a lényeg, hogy továbbjussak” – nyilatkozta az UTE 19 éves versenyzője.

A délelőtti programot a 4×200 méteres vegyes gyorsváltók küzdelmei zárták, az egyetlen előfutamban tíz csapat volt érdekelt, azaz két gárda búcsúzott csak. A Zombori Gábor, Mészáros Dániel, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételű négyes végül 7:41.87 perccel a hatodik lett. Jakabos a futammal kapcsolatban megjegyezte, kicsit elszámolta magát, mert azt hitte, a kilencedik helyen áll a váltó, ezért megnyomta.

Hosszú a hétfői nyilatkozatára reagálva, miszerint még nem tudja mindent feltesz-e egy lapra, elmondta:

Azon gondolkoztam, hogy ha mindentől visszalépek, akkor sem biztos, hogy jobb lenne a kétszáz vegyes, kockáztattam, így döntöttem. Körülbelül annyira fáj a testem, mint régen, ez a megszokott zóna

– jegyezte meg Hosszú, akinek 97 érme van világversenyekről (olimpia, vb, Eb) és célja eljutni százig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik