Sport

Súlyos betegségéről vallott az olimpiai bajnok teniszező

Christophe ARCHAMBAULT / AFP
Christophe ARCHAMBAULT / AFP

Négyéves kora óta 1-es típusú cukorbetegségben szenved Alexander Zverev, a németek olimpiai bajnok teniszezője, aki bejelentette, azért hozta nyilvánosságra ezt a tényt, hogy mindenki megértse, hogy az általa létrehozott alapítványt (Alexander Zverev Foundation – Aufschlag gegen Diabetes) miért tartja szívügyének.

Kapcsolódó
Karjaiban vitte le a teniszező a rosszul lett labdaszedőt
A 17 éves Csün Cseng Sang a legjobbkor kapcsolt.

A kezdeményezésének célja, hogy a gyerekeket alapvető gyógyszerekhez jussanak.

Kisfiúként nem igazán gondoltam erre, később egyre többet. Meg akarom mutatni, hogy ezzel a betegséggel messzire el lehet jutni

– nyilatkozta szombaton.

„Így sok év elteltével, és a mögöttem lévő sikerekkel már elég magabiztosnak érzem magam ahhoz, hogy a nyilvánosság elé álljak a kezdeményezéssel. Példaképe akarok lenni a már megbetegedetteknek, és egyben támasza azoknak a gyerekeknek is, akik aktív élettel és megfelelő prevencióval még elkerülhetik a cukorbetegséget.

Alapítványa az inzulin és más alapvető gyógyszerek biztosításán túl az érintett gyermekek és fiatalok projektjeit is finanszírozza.

„Kiváltságos helyzetben vagyok, mert olyan életet élhetek, amit mindig is szerettem volna. Mindig is szerettem volna teniszezni, versenyekre utazni, és a világ legjobb teniszezői közé tartozni. A szüleimnek és a bátyámnak köszönhetem, hogy ezt megtehettem, akik mindig feltétel nélkül támogattak az odavezető úton” – tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alexander Zverev (@alexzverev123) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik