Sport

Ennyit a lövőcselekről? – így mutatkozott be a vaxmentes kézilabda

Évek óta foglalkoztatja a gondolat a Nemzetközi Kézilabda Szövetséget, hogy visszaszorítsa a vax használatát, azaz kifejlesszen egy olyan labdát, amely gyantamentesen is használható.

Kapcsolódó
Itt a vége: Lékai távozik Veszprémből
Nyolc év alatt a bajnoki címet négyszer, a Magyar Kupát hatszor, a SEHA Ligát négyszer nyerte meg, illetve hatszor léphetett pályára a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.

Az IHF a 2019 júliusában tartott ülésén úgy döntött, hogy a 2020-as női ifjúsági (azaz U18-as) világbajnokságon ezzel kell játszani a mérkőzéseket, azonban a koronavírus-járvány miatt a torna elmaradt. A debütálására ezért az idei tornán került sor, és majd az Észak-Macedóniában rendezendő esemény tapasztalatait leszűrve gondolkodnak a folytatáson.

Néhány videofelvételt látva azért nem olyan egyszerű a helyzet, a Molten d60 PRO elnevezésű labdát ugyanis még nem sokan szokták meg. Akik igen, azok pedig elgondolkodhatnak, érdemes-e próbálkozniuk lövőcselekkel.

Akadt példa a hibázásra az Észak-Macedónia-Üzbegisztán,

és a magyarok csoportjában rendezett francia-spanyol mérkőzésen is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik