Sport

Egymás ellen játszott a bundaügybe keveredett két topteniszező

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP

Nemrég a ZDF robbantott újabb bundabotrányt a teniszben, amelyben ráadásul két topjátékos, Nikoloz Baszilasvili és Aszlan Karacev is érintett lehet. Mivel egyelőre nem történtek hivatalos lépések az ügyben, tovább folytathatják a játékot.

Kedden ráadásul épp egymás ellen léptek pályára a hamburgi tornán.

Az első szettet Karacev 6-4-re nyerte meg (Baszilasvili három kettős hibát ütve veszítette el az adogatójátékát a felvonás végén), a második játszma pedig mindössze 21 percig tartott, ennyi idő kellett az orosznak a 6-0-hoz, és hogy továbbjusson a következő körbe, a legjobb 16 közé. A grúz a második szettben mindössze három labdamenetet nyert meg a 27-ből.

Kapcsolódó
„Fuck you, Slovan” – a belvárosban vonultak a Fradi-ultrák
A szlovák szurkolókat keresték, de nem találták őket.

Kettejüket a bundabotrányban egy edző, Jahor Jacik személye köti össze, a fehérorosz vett rá a gyanú szerint többeket is a fogadási csalásra. Egy jelenleg is aktív kelet-európai edző a ZDF-nek azt mondta, Jacik olyan fiatal játékosokat keres, akik pénzügyi vagy mentális problémákkal küzdenek, így került képbe Baszilasvili és Karacev is, akiknek nehezen indult be a karrierjük, kezdetben anyagi gondjaik voltak és rendre visszaestek a világranglistán. Jacik akkor kereste fel őket a közös munka miatt, amikor a pályafutásuk kritikus szakaszban volt.

Mind a két teniszező tagadja az ellene felhozott vádakat és nem érti, hogyan bukkanhatott fel a neve egy bundabotrányban. Jogi lépéseket is fontolgatnak az ügyben a ZDF ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik