Sport

Bondár Anna álomszerűen kezdte az elődöntőt a Rómain, aztán jött a nagy leolvadás

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bondár Anna kikapott az elődöntőben a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A Római Teniszakadémián zajló viadal utolsó előtti napján az elődöntőkre került sor. A délelőtti programban Babos Tímea és Stollár Fanny párosa kikapott egy lengyel-belga duótól, majd 13.30-tól már az egyeseké volt a főszerep.

Kapcsolódó
Babosék nagy csatában vesztették el az elődöntőt a Rómain
A döntő rövidítésben elhúzott az ellenfél, és onnan nem volt visszaút.

Az első meccsen a címvédő kazah Julija Putyinceva meglepetésre csak négy gémet hozott össze a szerb Aleksandra Krunic ellen.

A hazai szempontból fontosabb, második elődöntőben Bondár Anna szállt szembe Bernarda Perával. A világranglistán karriercsúccsal elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár szombaton a 26. helyen álló – és az idei Roland Garroson elődöntős – olasz Martina Trevisant búcsúztatta,

ezzel eldőlt, hogy hétfőtől már biztosan a top 50-ben jegyzik.

A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki tavaly csak a selejtező első köréig jutott a Római-parton – eddig szettet sem vesztett az idei viadalon, így magabiztosan és a mintegy 800 fős közönség támogatását élvezve léphetett pályára.

A túloldalon álló Pera a horvátországi Zárában (Zadarban) született, de 2013 óta már amerikai színekben versenyez, és noha jelenleg csak 130. a világranglistán, 2020-ban az 59. helyen is megfordult. Pályafutása során egy challenger-döntőt vívott, szeghalmi születésű ellenfele pedig egyszer jutott be eddig WTA-elődöntőbe, de májusban vállsérülés miatt nem tudott kiállni a meccsére Rabatban.

A két játékos első összecsapása álomszerűen kezdődött magyar szempontból, ugyanis a 25 éves közönségkedvenc remekül irányítva 3:0-ra elhúzott.

Ekkor egyáltalán nem volt benne a játék képében, hogy hatalmas leolvadás következik, a balkezes ellenfél ugyanis alaposan elkapta a fonalat, és sorra hozta a játékokat.

Negyvenhét perc elteltével Pera már szettelőnyben volt, és a folytatásban sem állt meg, hanem hihetetlenül agresszív stílusban űzte-hajtotta Bondárt. Nemsokára egyhuzamban már kilenc megnyert gémnél tartott, és 6:3, 3:0-nál már eldőlni látszott a csata.

Több brék egy darabig már nem esett, az amerikai magabiztosan őrizte előnyét, ám 5:4-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzés, és a magyar játékos a szurkolók üdvrivalgása közepette elvette riválisa adogatását. A sajátját viszont simán, kettős hibát ütve elvesztette, ami már a meccsbe került, a találkozó 1 óra 35 percig tartott.

Köszönöm, hogy egész héten kijöttetek szurkolni

–nyilatkozta elcsukló hangon Bondár Anna. „Remélem, jövőre találkozunk, ugyanitt”.

eredmények, egyes, elődöntő:

Bernarda Pera (amerikai) – Bondár Anna (9.) 6:3, 6:4
Krunic (szerb) – Putyinceva (kazah, 3.) 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik