Sport

Járni is alig tud, még a gyerekei előtt is összeesik az olimpiai bajnok

FRANCOIS XAVIER MARIT / AFP
FRANCOIS XAVIER MARIT / AFP

A lengyel származású, ausztrál úszó, Michael Klim elért egy s mást a pályafutása során. Két arany mellett három ezüst-, és két bronzérmet nyert az olimpiákon, de hét világbajnoki arany is díszíti az éremkollekcióját egyebek mellett, és 1999-ben 100 m pillangón kétszer is világcsúcsot állított fel (51,81 mp).

A korábbi ikonról azonban rossz hírek érkeztek. A 44 éves Klim szervezetében 2020-ban ritka degeneratív betegséget, krónikus gyulladásos demyelinizációs polyneuropathiát (CIDP) diagnosztizáltak, ami miatt immár járni sem tud segítség nélkül – számolt be a swimswam.com.

A CIDP egy neurológiai rendellenesség, amelyet progresszív gyengeség és károsodott szenzoros funkció jellemez a lábakban és a karokban. Klim a  The Sunday Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy már jóval a két évvel ezelőtti diagnózisa előtt kezdte észrevenni a tüneteket.

„2019-ben olyan jeleket vettem észre, amelyekről nem tudtam, hogy összefüggésben állnak a későbbi diagnózisommal. Krónikus bokaprobléma, degeneratív hátprobléma, ami az elmúlt néhány évben súlyos izomvesztéshez vezetett a lábamban. A combom zsibbadt, mindez egyensúlyi nehézségeket, térdtől lefelé funkcióvesztést okozott. Gyakran képtelen voltam állni” – mondta Klim, aki olykor még a gyerekei előtt is összeesik, és akinek egyre inkább feleségére kell támaszkodnia a napi feladatoknál.

Klim átesett minden olyan kísérő fázison, amely egy-egy ilyen élethelyzetben elő szokott fordulni. Depressziós lett, alkoholba fojtotta fájdalmát, reménytelenségét. Azonban óriási lelkierővel kijött a gödörből, és most a nyilvánosság elé állt azért, hogy rávilágítson a CIDP-re, és ezzel másoknak segítsen.

„Ma már csak napi egy órát engedélyezek magamnak önsajnálatra, frusztrációra, aztán folytatom az életem mintha semmi bajom nem lenne” – nyilatkozta Klim, aki feleségének, és korábbi úszótársának, Ian Thorpe-nak köszöni a folyamat során nyújtott támogatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik