Sport

Verstappent megszorítani sem tudták a sprintfutamon

Jure Makovec / AFP
Jure Makovec / AFP
A világbajnoki címvédő és az összetettben éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati sprintfutamát, ezzel megőrizte az első rajtkockát a vasárnapi viadalra, írta az MTI.

A 24 éves Verstappen a 23 körös szombati száguldáson rajt-cél győzelmet aratott, közvetlen riválisai sem tudták veszélyeztetni sikerét, és ezzel a vb-pontversenyben is növelte előnyét. A holland címvédő mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba másodikként, a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. pedig harmadik lett.

Kapcsolódó
Aratott a Ferrari, Hamiltonnak csak negyedóra jutott
Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén.

A vasárnapi futamon így Verstappen és Leclerc rajtolhat az első sorból, mögülük Sainz és George Russell (Mercedes) startol a harmadik és negyedik helyről.

A rajtot Verstappen jól kapta el, de előbb a mellőle startoló Leclerc, majd a harmadik pozícióból induló Sainz szorongatta. A holland címvédő jól védekezett és az élen maradt, Sainz viszont megelőzte Leclerc-t, de azonnal el is veszítette a pozíciót, monacói csapattársa ugyanis visszavette azt tőle.

Felvezető körből kettőt kellett teljesítenie a mezőnynek, előbb ugyanis Fernando Alonso (Alpine) el sem tudott indulni a bemelegítő körre, majd Csou Kuan-jü Alfa Romeójával volt gond, de a kínai pilóta a boxutcából végül a mezőny után eredhetett.

Verstappen az élen zavartalanul építgethette az előnyét, miközben mögötte öldöklő küzdelem kezdődött a két Ferrari-versenyző, Leclerc és Sainz között. Valamivel hátrébb szintén izgalmas csaták alakultak ki, a 13. helyről startoló Sergio Pérez (Red Bull) 13 kör után már ötödik volt, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a kilencedik pozícióján szeretett volna javítani, és ennek érdekében kitartóan üldözte az előtte száguldókat.

Verstappen végül magabiztosan versenyezve haladt át elsőként a célvonalon, őt sorrendben Leclerc, Sainz, valamint Russell, Pérez és a 100. Forma-1-es nagydíjára készülő Esteban Ocon (Alpine) követte. Hamilton egy helyet javított, s nyolcadik lett.

A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2 és 1 pontot szereztek.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a spielbergi Red Bull Ringen.

Osztrák Nagydíj, a sprintfutam végeredménye

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 26:30.059
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1.675 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 5.644
4. George Russell (brit, Mercedes) 13.429
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 18.302
6. Esteban Ocon (francia, Alpine) 31.032

 

A vasárnapi futam rajtsorrendje:
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

 

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
George Russell (brit, Mercedes)

 

3. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Esteban Ocon (francia, Alpine)

 

4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

 

5. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

 

6. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

 

7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

 

8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

 

9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

 

10. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik