Forma-1

Aratott a Ferrari, Hamiltonnak csak negyedóra jutott

Jure Makovec / AFP
Jure Makovec / AFP

A múlt vasárnap pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét arató Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj szombat kora délután rendezett második szabadedzésén, írta az MTI.

Kapcsolódó
Forma-1: büntették a Red Bull-pilótát, változott a rajtsorrend
Egyértelműnek tűnt a dolog, a versenybíráknak mégis órákba telt meghozni a döntést.

A 27 éves pilóta mögött csapattársa, a monacói Charles Leclerc végzett másodikként, mindössze fél századmásodperces lemaradással. Harmadikként a pénteki időmérő edzést megnyerő, így a sprintfutamon majd élről startoló Max Verstappen, a Red Bull világbajnoki címvédő, valamint az összetettben is vezető holland versenyzője zárta a gyakorlást.

Jól melegítettek az Alpine-ok, Fernando Alonso negyedik, a pályafutása 100. F1-es viadalára készülő Esteban Ocon pedig ötödik lett.

A pénteki időmérőn kicsúszó és a Mercedest jelentős mértékben összetörő Lewis Hamilton csupán a szabadedzés utolsó negyedórájában tudott pályára gurulni. A hétszeres vb-győztes brit végül a kilencedik köridőt futotta meg, míg márka- és honfitársa, George Russell a hetedik volt a gyakorláson.

Spielbergben rendezik az idei F1-es szezon második sprintfutamos hétvégéjét az előzetesen tervezett háromból, a szombati rövid viadalon a versenyzőknek 100 kilométert kell megtenniük. Ezen a versenyen nincs kötelező boxkiállás, viszont a tavalyitól eltérően az idén már nemcsak az első három, hanem az első nyolc helyezett kap világbajnoki pontot 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elosztásban.

A sprintfutam végeredményének megfelelően állnak majd fel a versenyzők a rajtrácsra a vasárnap 15 órakor kezdődő Osztrák Nagydíjon.

A pénteki időmérő edzésen negyedikként végző Sergio Pérez (Red Bull) utólagos rajtbüntetést kapott, így a rövid távú viadalt csak a 13. pozícióból kezdheti majd meg. A második szabadedzést hatodikként záró mexikói versenyzőt azért szankcionálták, mert a kvalifikáció második szakaszában elért leggyorsabb körében négy kerékkel elhagyta a pályát az egyik kanyarban, ez pedig szabálytalan.

Osztrák Nagydíj, 2. szabadedzés

1. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:08.610 perc
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:08.660
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:08.778
4. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:08.832
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:08.848
6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:09.179

Ajánlott videó

Olvasói sztorik