Sport vizes vb 2022

„Ha nem jön édesanyám Pestre, nem hiszem, hogy túléltem volna”

Tobias SCHWARZ / AFP
Tobias SCHWARZ / AFP
Rettenetes kálváriáról mesélt a legjobb norvég mellúszó, André Klippenberg Grindheim, aki ugyan eljött a vizes világbajnokságra, de medence helyett csak a kórházzal ismerkedhetett meg Budapesten. A 22 éves sportoló az Instagram-profilján írt szenvedéseiről, arról, hogy közel állt a halálhoz is.

„Mostanában keveset hallhattatok felőlem, ennek oka az volt, hogy a budapesti vb alatt kórházba kerültem, és mostanáig is ott voltam” – írta Grindheim, aki norvég bajnokként tavaly kivívta a tokiói szereplés jogát is, igaz, ott 100 méteren csupán a 35. helyen végzett.

Kapcsolódó
Bedrogozhatták a kanadai úszónőt a budapesti éjszakában
Mary-Sophie Harvey négy-hat órára nem emlékszik, a testén zúzódások vannak.

A világbajnokság azonban egészen másképp alakult, mint ahogy elképzelte, június 24-én ugyanis őrült fájdalom miatt mentőt kellett hívni hozzá.

Nagyon erős hasi fájdalmam volt, feldagadt, olyan voltam, mint aki ikreket fog szülni

– mondta az Nrk.no portálnak. Türelmetlenül várta a mentőket, de elmondása szerint több órás várakozás után került végre kórházba, ahol azzal szembesült, hogy alig beszélnek angolul.

Kiderült, hogy a bélrendszerem egy része teljesen elhalt, egy belső sérv ugyanis gyulladáshoz vezetett, ami átterjedt a vakbélre.

„A műtét előtt utoljára arra emlékszem, hogy az orvos azt mondta, hogy most vagy megműtenek vagy csupán pár órám van hátra. Elég nehéz volt anélkül várni az altatást, hogy megmondták volna, van-e esély arra, hogy felébredek.”

A vakbélműtét sikeresnek bizonyult, de ezzel még nem ért véget a balszerencse-sorozat. Az úszó a műtét után előbb súlyos tüdőgyulladást kapott, majd megfertőződött koronavírussal is, ami természetesen még jobban legyengítette.

A norvég Tv2 szerint az egészségügyi dolgozók nem vették komolyan a tüneteket, talán azért, mert nem értették, amit mond. Szerencséjére édesanyja lázmérővel a poggyászában utazott Magyarországra, ő dokumentálta a szokatlanul magas testhőmérsékletet az egészségügyi személyzet számára. Vért vettek és a magas CRP-szint arra utalt, hogy a szervezetben valahol gyulladás van.

Ekkor derült ki, hogy a 22 éves sportoló tüdőgyulladásban szenvedett.

Grindheim elmondta, hogy másfél hét alatt több mint hat kilót fogyott.

Hétfőn végre egy hét erős antibiotikum kúra után elhagyhatta a budapesti kórházat, kedden pedig otthon jelentkezett a sürgősségin, hogy anyanyelvén is tájékozódjon az állapotáról.

„A budapesti kórházi tartózkodás lelkileg nagyon kemény volt. Alig tudtam kommunikálni azokkal, akik kezeltek” – panaszkodta. Csak annak hálás, hogy édesanyja vele lehetett.

Egy ideig nővérként dolgozott, ha ő nincs, nem hiszem, hogy túléltem volna

– vélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik