Sport

Hollywoodi forgatókönyv mellett dőlt el a kosárdöntő második meccse

M4 Sport
M4 Sport

A Körmend hazai pályán Ferencz Csaba utolsó másodperces triplájával legyőzte a címvédő Szombathelyt szombaton a férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, így 1-1-re kiegyenlített a párharcban.

Sok elpuskázott támadással indult a találkozó, szűk négy perc alatt mindössze két-két pont született. A körmendiek – akiknél hiányzott az első meccsen megsérült Kamau Stokes – csupán kilenc pontot hoztak össze az első negyedben. A folytatásban 15-15-nél Antonisz Konsztantinidesz tanítványai utolérték a Falcót, de a vezetést nem tudták átvenni, ekkor a házigazdáknál a szerb Stefan Savic, a túloldalon Somogyi Ádám vitte a prímet. A nagyszünetben 28-32 volt az állás.

Térfélcsere után kilenc pontra nőtt a különbség főként Golomán György jóvoltából, a szombathelyieknél a szerdán 28 pontot szóró Perl Zoltán ekkor csak 2 pontnál tartott. Az Egis azonban megrázta magát, 38-47-ről Maliek White révén 45-47-re felzárkózott, a záró játékrész 48-50-ről indult. A legutóbb 7-6-nál vezető Körmend 60-62-nél sokadszor is feljött két pontra, ám ezúttal sikerült 63-62-re fordítania. A piros-fekete tábor öröme azonban nem tartott sokáig, mert az utolsó perc 63-66-ról rajtolt, ismét egyenlített a Körmend, aztán Váradi Benedek duplájával megint a Falco került előnybe (68-66), ám a slusszpoén Ferencz Csabáé lett:

a 37 éves játékos – aki csapatának legutóbbi, 2003-as bajnoki címénél is jelen volt – kiszorított helyzetből győztes triplát dobott fél másodperccel a vége előtt, így a Körmend 1-1-re kiegyenlített a fináléban.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő kedden folytatódik Szombathelyen.

Döntő, 2. mérkőzés

Egis Körmend – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 69-68 (9-13, 19-19, 20-18, 21-18)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik