Sport lineup

Egy eszelős tripla adta meg a kellő lökést a Golden State-nek a döntőben

Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP
Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP

Megszakadt Stephen Curry rekordja, 233 mérkőzés után ezúttal nem tudott egyetlen triplát sem dobni. A Golden State Warriors irányítójának amúgy is elég visszafogott mérkőzése volt, 22 dobásából tizenötöt is kihagyott.

A GSW így is legyőzte hazai pályán 104-94-re a Boston Celticset és 3-2-es előnybe került az egyik fél negyedik sikeréig tartó NBA-döntőben.

Kapcsolódó
A Barcának nem kellett, a Reallal lépett egyet a bajnoki cím felé Hanga
A madridiak épp a katalán rivális otthonában nyerték meg a döntő első meccsét, Hanga Ádám remekelt. Három győzelem kell a végső sikerhez.

Ez pedig a csapat kiváló védekezése mellet nagyban köszönhető Andrew Wiggins remek játékának, aki már az előző mérkőzésen is sokat tett azért, hogy akkor Bostonban nyerjen a Warriors. Ezúttal 26 pontot szerzett, volt mellé 13 lepattanója – mindkét mutatóban a legjobb volt csapatából –, miközben egyszer sem adta el a labdát.

A Golden State nagyon bekezdett, magabiztosan nyerte az első negyedet, a félidőben pedig 12 pont volt az előnye. Ebből tízet szűk két perc alatt dolgozott le a Celtics a harmadik játékrészben, a vendégek pedig a vezetést is átvették, de a dudaszó pillanatában Jordan Poole elsüllyesztett egy távoli triplát a gyűrűben, a Warriors kezdte minimális fórból a záró felvonást. A hazaiak aztán 11-0-s rohanással kezdték a negyedik negyedet, amivel meg is alapoztak a sikerüknek, így hiába lett a bostoni Jayson Tatum a mezőny legeredményesebb játékosa a maga 27 pontjával, a GSW egy lépésre került a bajnoki gyűrűtől.

A döntő következő meccsét magyar idő szerint péntek hajnalban játsszák Bostonban.

NBA-döntő, 5. mérkőzés

Golden State Warriors-Boston Celtics 104-94

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2, a Golden State Warriors javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik