Sport

Csúnyán elcsapta a feleségét a szakaszt megnyerő bringás

faustocoppi60 / Twitter
faustocoppi60 / Twitter

Nagyon nehéz körülmények között zajlott a Kolumbiai körverseny harmadik szakaszának befutója, a hatalmas eső miatt vizes aszfalton, óriási pocsolyákon átgázolva száguldott a mezőny a cél felé. A hajrá Luis Carlos Chíának sikerült a legjobban, aki az utolsó métereken előzte meg Óscar Adalberto Quirozt, majd a mellét döngetve ünnepelt – de nem sokáig.

A következő képen ugyanis már az látszott, hogy Chía és egy másik ember is a földön fekszik. Mint kiderült, Chía megpróbált fékezni, de a vizes aszfalton ez nem igazán sikerült, és elütött egy fotóst, Claudia Roncanciót, aki történetesen a felesége. Mindketten megsérültek, de Roncancio járt rosszabbul, akinek a sebeit négy öltéssel varrták össze, Chía pedig bicegve sétált az eredményhirdetésre.

„A fotósok területe volt, ahol a baleset történt. Nagy sebességgel jöttem, de előző nap is így volt, csak akkor nem esett, és megfelelően működtek a fékeim” – mondta az összetettben élen álló Chía. A Kolumbiai körverseny június 12-ig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik