Sport

Öröm volt nézni, ahogy lehajrázta a nagyokat az olasz bringás a Girón

Luca Bettini / AFP
Luca Bettini / AFP

Meglepetésre a DSM olasz kerékpárosa, Alberto Dainese nyerte meg a 11. szakaszt a Giro d’Italián.

A Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométeres, sík etapon Dries De Bondt a táv háromnegyedéhez közeledve indított meg egy szökést, a terve pedig majdnem be is jött, de 1200 méterrel a vége előtt utolérte őt a mezőny. A legnagyobb sprinterek, így Mark Cavendish, Arnaud Demare és Caleb Ewan is ott voltak az élen, de Cavendish például nem találta meg magának a folyosót, hogy az első helyre törjön.

Az utolsó métereken szinte biztosnak tűnt Fernando Gaviria sikere, de a 24 éves Dainese a surranópályán be tudta előzni és elsőnek haladt át a célvonalon.

Alberto Dainese karrierje során először nyert szakaszt Grand Tour-versenyen, az idei Girón pedig először húzott be egy etapot hazai bringás. A győztes még arra is odafigyelt, hogy a pezsgőbontásnál ne érje baleset – ezt azért kell megjegyezni, mert egy nappal korábban Biniam Girmay szemen lőtte magát a dugóval, fel is kellett adnia a versenyt.

Kapcsolódó
Videojátékos esés, bevásárló kocsis üközés, lefejelt traktor – nem a pezsgős dugóval saját magát szemen lövő bringásé a legextrémebb baleset
Összegyűjtöttünk néhány rendkívüli balesetet, amikor kerékpárosok szokatlan módon sérültek meg.

Ami az összetettet illeti, Juan Pedro Lopez őrzi a rózsaszín trikót, 12 másodperc az előnye Richard Carapaz és Joao Almeida előtt.

A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) a mezőnnyel ért célba, Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22, Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 23 másodpercet kapott.

Csütörtökön a Parma és Genova közötti 204 kilométer vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

11. szakasz, Santarcangelo di Romagna-Reggio Emilia, 203 km

1. Alberto Dainese (olasz, DSM) 4:19:04 óra
2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) azonos idővel
3. Simone Consonni (olasz, Cofidis) a. i.
…85. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
…104. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22 másodperc hátrány
…127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 23 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 46:43:12 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 12 másodperc hátrány
Joao Almeida (portugál, UAE) azonos idővel
4. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.
…43. Valter 34:40 perc hátrány
…94. Fetter 1:30:34 óra hátrány
…135. Peák 2:12:17 ó h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik