Sport

Visszavonul az FTC korábbi magyar bajnok és KEK-győztes szélsője

A tizenötödik felnőtt szezonját követően, május végén visszavonul a profi sporttól Szarka Adrienn, az Alba Fehérvár 30 éves balszélsője.

Kapcsolódó
Klujber Katrin nélkül kell kiharcolni az Eb-szereplést
Két találkozón múlik az Európa-bajnoki részvétel, a Fradi húzóembere nem lesz ott.

„Már a pályafutásom elején meg volt bennem az elképzelés arról, hogy nagyjából hány éves koromig szeretnék majd játszani. Mindig is tudtam, hogy szeretnék idővel családot alapítani, így már a jelenlegi szerződésem aláírásakor jeleztem mindezt a klub vezetése felé. Akkor még nem volt teljesen bizonyos, hogy ez a 2 év lesz az utolsó, most viszont úgy érzem helyes döntést hoztam azzal, hogy az idény végeztével befejezem a pályafutásomat” – nyilatkozta Szarka a klub hivatalos honlapján.

A Ferencvárosnál töltött 7 évem volt a legsikeresebb, hiszen ott lettem bajnok, Magyar Kupa- és KEK-győztes, illetve a csapat a Bajnokok Ligájában is eredményes volt.

Azt mondta, hogy kereknek érzi a pályafutását és hálás, hogy ennyi évet tölthetett el a kézilabdában profi játékosként és ilyen sikereket érhetett el.

A sportágtól nem szakad el, a következő bajnoki szezontól a fehérvári klub utánpótlásedzőjeként folytatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik