Sport

A Sopron első magyar csapatként nyerte meg a kosárlabda Euroligát

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Sopron Basket első magyar csapatként megnyerte a női kosárlabda Euroligát, mivel az isztambuli négyes döntő vasárnapi fináléjában, végig vezetve, 60-55-re legyőzte a házigazda Fenerbahcét.

Az ötödik Final Fourjukban szereplő soproniak álomszerűen kezdtek: főként a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia révén 12-0-ra elhúztak, a favorit törökök hét és fél perc elteltével találtak először a gyűrűbe. A folytatásban egy 5-0-s hazai roham sem zökkentette ki a magyar bajnokot, az Európa-bajnok szerb Jelena Brooks triplájával visszaállt a tízpontos különbség, a nagyszünetben 29-19 volt az állás.

Térfélcsere után Gáspár Dávid együttese több folyamatos játékot engedett a riválisnak, amely egy pontra csökkentette hátrányát (33-32), de az utolsó szakasz 45-38-ról indult. Ebben a törökök már nem tudtak újítani, miközben a Sopron hallatlan fegyelemmel küzdött, így megérdemelten nyert.

A 14-szeres magyar bajnok ötödik Final Fourjában 2018 után másodszor jutott fináléba, és első magyar csapatként nyerte meg az 1959-ben életre hívott európai kupasorozatot.

Női kosárlabda Euroliga, döntő:

Sopron Basket – Fenerbahce (török) 60-55 (16-6, 13-13, 16-19, 15-17)
pontszerzők: Williams 16 pont, Fegyverneky 12, January 11, Határ 10, Brooks 9, Dolson 2, illetve Jagupova 13, Zahui 12, Cakir 11, Sabally 9, Williams 5, Hartley 3, McBride 2

 

a 3. helyért:
Salamanca (spanyol) – USK Praha (cseh) 71-59 (12-19, 20-18, 22-9, 17-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik