Sport

Életveszélyes állapotba került a hokis, aki a Fradi elleni döntőn beverte a fejét a jégbe

Életveszélyes állapotban került kórházba Salló Alpár, az SC Csíkszereda jégkorongozója, közölte az MTI péntek este.

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén a Ferencváros elleni találkozón sérült meg, miután Nagy Gergővel ütközött. A látszólag ártalmatlan ütközés következtében azonban leesett Salló sisakja, így aztán anélkül verte be a fejét a jégbe. Azonnal látszott, hogy baj van, hordágyon kellett kórházba vinni.

Az orvosok arról tájékoztatták a hozzátartozókat, hogy a játékos agya bevérzett, és ha nem sikerül elállítani a vérzést, akkor műtétre lesz szükség. Az is kérdés, hogy a játékos az operációt követően teljesen felépül-e

Hodos László, a csíkszeredai klub elnöke az MTI-nek elmondta: sikerült beszélnie Salló szüleivel.

A találkozót 5-1-re a Ferencváros nyerte, a tervek szerint a párharc szombaton magyar idő szerint 13.30-kor, ugyancsak Erdélyben folytatódik.

Stabilizálták a játékos állapotát

Péntek késő este a Ferencváros a hivatalos honlapján közölte: a legfrissebb helyszíni hírek szerint Salló Alpár állapota stabil, nincs életveszélyben, felébresztették a mesterséges altatásból, azonban a baleset következtében a fejében keletkezett egy vérömleny, amely ha nem szívódik fel természetes úton, műtéti beavatkozásra lesz szükség.

„Rendkívül sajnálatos esetről van szó, egyik csapatnak sem volt könnyű átélnie a jégen ezeket a szörnyű pillanatokat – idézi a fradi.hu az FTC-Telekom vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot. – Természetesen semmilyen szándékosságról nem volt szó, aki követi a jégkorongot, pontosan tudja, hogy akár több tucat hasonló ütközés, párharc történik egy mérkőzésen. A videón is látszik, történt egy szabályos ütközés, ami után az ellenfél játékosa rendkívül szerencsétlen módon ütközött a palánknak, majd esett a jégre. Gergő is azonnal látta, hogy baj van, kiszólt a padokhoz, hogy segítségre van szükség, és folyamatosan kérdezősködött, hogy mi a helyzet Alpárral. Nagyon megviselte az eset, sportemberek vagyunk, átérezzük, milyen rettenetes egy ilyen eset. Gergő és a Ferencváros teljes csapata nevében mondhatom, egy emberként szorítunk Salló Alpárnak.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik