Sport

„Fáj a szívem, nagyon rossz így befejezni” – betegséghullám ütötte ki a Fradi elődöntős ellenfelét

fradi.hu
fradi.hu

Betegséghullám miatt a Gyergyói HK nem tud kiállni az FTC-Telekom, így elveszítette a párharcot az Erste Liga rájátszásában.

A hokicsapatnál heten is kidőltek betegség miatt, ezért vasárnap húsz helyett már csak tizenhárom játékossal állt ki, többen nem is a saját posztjukon szerepeltek. A 7-0-ra elveszített meccs után hétfőn további sérülések és betegségek miatt már a meccset sem tudták vállalni és kedden az is eldőlt, hogy csütörtökön sem lesz meccs.

A szabályok értelmében a budapesti csapaté a győzelem mindkét meccsen, vagyis összesítésben 4-1-re megnyerte az elődöntős párharcot.

Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője úgy nyilatkozott, azóta további játékosok dőltek ki, szintén magas lázzal, tüdőgyulladással.

Fáj a szívem. Rengeteget tettünk bele ebbe a szezonba, sokan igazoltak ide, jó csapatunk van, és jó formában voltunk. Nagyon rossz, hogy így kell befejeznünk az Erste Liga-szezont.

A román bajnokságban még lesznek mérkőzéseink, ott olyanokkal állunk ki, akik nem voltak nevezve a magyar bázisú ligába, vagy egyáltalán nem játszottak meccset az idényben, vagy junior korúak

– mondta Szilassy az MTI-nek.

A másik ágon az alapszakaszelső SC Csíkszereda 2-0-ra vezet a Magyar Kupa-győztes DEAC ellen, a harmadik meccset kedd este, a negyediket pedig szerdán játsszák Debrecenben. Ha a DEAC nem jut döntőbe, a kiírás értelmében az FTC a liga legjobb magyar csapatként egyúttal a magyar bajnok is lesz egyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik