Sport

Még a tánc is belefért az idegtépő csatában: Borics Ádám újabb győzelme után címmeccset vívhat

Borics Ádám egyhangú pontozással megnyerte a St. Louis-i Bellator 276 gála főmérkőzését Mads Burnell ellen, ami azt jelenti, hogy ezzel biztossá vált: a magyar pehelysúlyú legközelebb övért bunyózhat majd pehelysúlyban.

Bár végeredményben meggyőző volt Borics győzelme, rendkívül izgalmas volt az összecsapás. Burnell ugyanis felvette a kesztyűt állóharcban a magyar ketrecharcossal, akit ebben talán még nem izzasztottak meg ennyire.

A szoros első menet után Borics került előnybe, ám riválisa még akkor is ment előre, mint a gép, amikor már a jobb szeme annyira be volt dagadva, hogy alig látott ki rajta. A negyedik menet végén egyébként egy kis móka is belefért, Burnell mutatott be egy-két táncmozdulatot, amire Borics is reagált, nevetve pacsiztak össze.

Borics a végén távol próbálta tartani magától ellenfelét, aki minden erejét összegyűjtve még le akarta vinni a földre, de a magyar ezt kivédte. Ezzel pedig meg is nyerte a mérkőzést, egyhangúan (49–46, 50–45, 49–46) neki a győzelmet.

Mindez azt is jelenti, hogy a 28 éves, a ketrecben 18-1-es mérleggel bíró Borics Ádám legközelebb övért bunyózhat majd a Bellatornál. Az ellenfele az AJ McKeeFabricio Pitbull párharc győztese lesz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik