Sport téli olimpia 2022

Liu Shaoang beleszállt a MOB-ba a téli olimpián átélt kellemetlenségek miatt

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar küldöttség minden idők legjobb téli olimpiai szereplését produkálta Pekingben, hiszen három érmet, köztük egy aranyat szerzett. A rövidpályás gyorskorcsolyázók szállították mindhárom medált, és Liu Shaoang volt közülük a főszereplő, aki 500 méteren olimpiai bajnok lett, a mixváltóban és 1000 méteren pedig bronzérmet nyert.

Ezek után váratlan fejlemény, hogy a fiatalabbik Liu testvér a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, úgy érzi, ők vannak a Magyar Olimpiai Bizottságért, és nem a MOB értük.

A pekingi olimpiai csapat vezetője elképesztő dolgokat csinált – számomra mindez felfoghatatlan. Kezdjük ott, hogy Nógrádi Bence csapattársamat Benőnek szólította. Akár azt is elfogadom, hogy nem tudja egy nyári olimpiai csapat minden tagjának a nevét, de mi összesen tizennégyen voltunk.

„Átéltem azt is, hogy amikor a MOB sajtósai interjút akartak készíteni Varnyú Alexszel, úgy egyeztettek vele időpontot, hogy »Emil, akkor mikor vehetjük fel a beszélgetést«?” – mesélte Liu, aki szerint jogos igény, hogy egy olimpián legyen minden rendben a sportolók körül, és ne azt érezzék, hogy ha kérnek valamit, akkor szívességet tesznek nekik.

Az olimpiai bajnok megjegyezte, hogy nem kaptak megfelelő felszerelést, de még ennél is furcsább volt, hogy a csapatvezető, Dósa Viktória egyetlen érméhez sem gratulált. Azt is nehezményezte, hogy amikor bátyját, Liu Shaolin Sándort, aki néhány percig győztesnek tűnt, végül kizárták 1000 méteren, az óvást a válogatott orvosa finanszírozta.

„Tényleg nem az a célom, hogy veszekedjek bárkivel is, vagy ártsak bárkinek is, csak azt szeretném, hogy a jövőbeli olimpikon társaim úgy készüljenek fel egy téli olimpiára, hogy ne számítsanak semmire a MOB-tól. Készüljenek inkább arra, hogy hiába van meg a kvóta, a lendület, az öröm, segítséget a helyszínen nem kapnak – semmiben sem”.

Liu azt mondta, a 2016-os ifjúsági téli olimpián, és a 2018-as phjongcshani téli olimpián is hasonló élményekben volt része, de nem szóltak, mert nem látták értelmét. A végén hozzátette, reméli, a MOB új elnöke, Gyulay Zsolt változtat ezen a helyzeten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik