Sport

58 percig nem is vezettek ellenünk a spanyolok, mégis megnyerték az Eb-selejtezőt

Vasvári Tamás/MTI
Vasvári Tamás/MTI

A női kézilabda-válogatott 30-28-ra kikapott Spanyolország ellen az Európa-bajnoki selejtezők harmadik fordulójában.

Kapcsolódó

Nem kezdtek jól a világbajnokságon negyedik helyen záró spanyolok, amit ki is használt a hazai együttes, de nagy különbséggel nem sikerült ellépnünk. A legnagyobb előnyünk 10-6-nál alakult ki, jött is a vendégek részéről az időkérés és a zárkózás. Húsz perc játékot követően már csak 12-11-re vezetett a magyar csapat, de félidőben 16-13 állt az eredményjelzőn.

Térfélcsere után picit beragadtak mieink, de egy 5-0-s sorozattal és remek játékkal 22-17-re elhúztunk. A spanyolok viszont 24-20-nál rákapcsoltak, miközben a magyarok sorban belebakiztak a támadásokba. Az utolsó hét percre így is háromgólos előny maradt, de teljes rövidzárlat következett, amelyben Spanyolország, így 27-27-nél beérte Magyarországot és egy lerohanásból előnyt szerzett.

58 perc után először vezetett a spanyol válogatott.

Ezután rögtön egyenlített a magyar csapat, de érezhető volt a feszültség és az erőlködés, végül az utolsó hét percet 6-1-re nyerték ellenfeleink. A két válogatott szombaton újra összecsap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik