Sport

Nincs jó állapotban, lemondta a szereplést a válogatott kézilabdázó

JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP
JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP

Tóth Gabriella, a Mosonmagyaróvár irányítója nem fogadta el a meghívót a magyar női kézilabda-válogatott márciusi Európa-bajnoki selejtezőire, írta az MTI.

Kapcsolódó
Kubatov Gábor: A Ferencváros kezébe kerül az MVM Dome
A Fradi elnöke szerint szeretik a kihívásokat.

„Nagyon sokat gondolkodtam a válogatott meghívóról, de végül úgy döntöttem, hogy ezt most nem fogadom el” – nyilatkozta klubja honlapján Tóth Gabriella.

A 49-szeres válogatott játékos hozzátette, nagyon örült Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány megkeresésének, de úgy érzi, jelenleg fizikálisan és pszichésen sincs jó állapotban, ami szerinte látszik is a teljesítményén.

Mint kifejtette, ősszel jól ment neki a játék, de megfertőződött a koronavírussal és 18 napig betegeskedett, a visszatérése után pedig nem volt ideje a felkészülésre, mert azonnal játszania kellett klubcsapata hazai és nemzetközi mérkőzésein.

Egy kézilabda játékos ennyi idős korában már pontosan meg tudja állapítani, hogy milyen formában van. Az elmúlt találkozókon látszott, hogy jelenleg én nem vagyok jó állapotban, nem teljesítek olyan szinten, ami segítség lenne a magyar válogatott számára

– magyarázta.

Arra a megállapításra, hogy számítania kell majd sok támadásra a szurkolók részéről, így reagált:

„Támadnak engem bármit is teszek, de egy sportolónak együtt kell élnie a kritikákkal, a negatív megjegyzésekkel. Bizonygatni felesleges ezeknek az ellenkezőjét, hiszen a klub figyeli a mutatóinkat, súlyunkat, ami az én esetemben sem rosszabb, mint az ősszel, amikor valóban jól ment a játék. Így bennem a világon semmi sértődöttség sincsen, de abban is biztos vagyok, hogy a magyar válogatottba kizárólag olyan játékosokat kell meghívni, akikben maradéktalanul megbízik a szakma és talán a közvélemény is.”

A magyar válogatott keretének tagjai jövő szombaton találkoznak Telkiben, majd március 2-án Tatabányán, 5-én pedig Santanderben lépnek pályára a decemberi világbajnokságon negyedik helyezett spanyolok ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik és negyedik fordulójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik