Sport téli olimpia 2022

Látszott, milyen traumán ment keresztül, elsírta magát az orosz műkorcsolyázó

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Doppingbotránya ellenére Kamila Valijeva áll az élen a női műkorcsolyázók keddi rövidprogramja után a pekingi téli olimpián.

Kapcsolódó
Börtönt is kaphat a kínaiak olimpikonja egy meggondolatlan Instagram-kommentért
Két érmet is szerzett már a snowboardos, de így is bajba kerülhet.

A 15 éves sportoló elbírta a körülmények miatt rá nehezedő nyomást, mert bár a háromfordulatos Axelt elrontotta, óriásit mentve nem esett el, a későbbiekben is egy-két olyan megingása, amin látszott azért, milyen traumán ment keresztül, majd a kűrje végén elsírta magát – de 82,16 pontjával így is a legjobb lett.

A januárban Európa-bajnok orosz műkorcsolyázó világbajnok honfitársát, Anna Scserbakovát előzi meg közel két ponttal, de a harmadik japán Szakamoto Kaori hátránya sem éri el a hárompontos különbséget.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) pénteken jelentette be, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult, mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak.

Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

Egészen hétfőig az is kérdéses, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon.

Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta.

A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva szerepel, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

A kűrt csütörtökön – magyar idő szerint 11.10-től – rendezik, Valijeva szereplése miatt a megszokott 24 helyett 25 versenyzővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik