Sport téli olimpia 2022

„Mintha megloptak volna” – megvan a téli olimpia első komolyabb botránya

Jeff PACHOUD / AFP
Jeff PACHOUD / AFP

Ugyan a versenyek csak vasárnap kezdődnek a 2022-es téli olimpián alpesi síben, már szombaton kialakult egy kisebbfajta botrány Pekingben. Történt, hogy a nagy szél miatt, biztonsági okokból törölték a férfi lesiklók harmadik edzését, csak hárman mentek végig a pályán, a döntést pedig többen kritizálták.

Matthias Mayer elindult ugyan, de a szél megnehezítette a dolgát:


A norvég Kjetil Jansrud volt talán a legkritikusabb, aki lediktátorozta a versenyigazgatót, Markus Waldnert. Szerinte a kommunikáció borzalmas volt, és maga az edzés lefújása sem volt ideális.

„Totális káosz volt az információáramlásban. Olyan érzése van az embernek, mintha Markus egy kis diktátor lenne, aki a fontos tudnivalókat megtartja magának. Így pedig nehéz topon teljesíteni, ha azt sem tudod, mi történik. Közben mindeni érzi, én is, hogy teljesen mások azoknak a tapasztalatai, akik háromszor is végigmehettek a pályán.

Olyan érzés, mintha meglopták volna a mezőny nagy részét, problémás volt, ahogy ezt a helyzetet kezelték

mondta az olimpiai és világbajnok Jansrud ez Eurosportnak.

Kapcsolódó
A pekingi olimpia első aranyérmese nagyon elverte a mezőnyt
Therese Johaug nyerte a pekingi téli olimpia első aranyérmét: a női sífutók szombati 7,5+7,5 kilométeres versenyében lett első. A norvégok klasszisa,

Jansrud azt hiányolta még, hogy a versenyzőkkel nem is kommunikáltak a döntésről, és ugyanezt kifogásolta a svájci Marco Odermatt, aki azt mesélte a Reutersnek, hogy ugyan rádión sikerült elérni a versenybírákat, váltottak pár semmitmondó üzenetet, majd már elérhetetlenek voltak. Márpedig a pályát senki sem ismeri, így sokat számít, hogy minél többször végigmehessenek rajta az indulók, de ennek az esélye elveszett az edzés törlésével.

Az Eurosport szakértője, Tom Stiansen szerint ez volt a pekingi olimpia első botránya.

A férfiak lesiklóversenyét vasárnap rendezik majd.

Kapcsolódó
Fenntarthatóság? Sivatag mellett, műhavon rendezik a téli olimpiát
Már az odaítéléskor tudni lehetett, hogy nem lesz természetes hó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik