Vincent Jannink / MTI /EPA-ANP
Sport koronavírus

Liu Shaoang reménykedhet az olimpiai indulásban

Bánhidi Ákos, a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere reményei szerint Liu Shaoang legkésőbb vasárnap csapattársai után utazhat a jövő pénteken kezdődő pekingi téli olimpiára.

Kapcsolódó
30 év börtönt is kaphat az amerikaiak egykor ünnepelt hőse
Az egykori gyorskorcsolyázó Allison Baver tízmillió dolláros csalással vádolják.

A szakember az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző két negatív koronavírustesztet már adott, ugyanakkor még kettő hiányzik ahhoz, hogy engedélyezzék számára a csatlakozást az olimpiai faluban készülő társaihoz.

„Szerencsére ő és Varnyú Alex is tünetmentes, az orvosaink megvizsgálták őket és engedélyezték számukra az edzéseket, így a tréningből egyikőjük sem esett ki” – mondta Bánhidi, hozzátéve, hogy a kedden pozitív tesztet produkáló Varnyú esetében hosszabb várakozási idővel számolnak, de remélik, hogy a játékok rajtjáig ő is csatlakozik a válogatotthoz.

Bánhidi Ákos beszámolt róla, hogy csütörtökön egy, pénteken pedig két jeges edzést is tudtak tartani a versenyzőknek Pekingben, ahol nagy szigorral találkoztak, de ez az olimpia résztvevőinek védelmében van így.

A válogatott edző-menedzsere azt is elmondta, hogy az olimpiai címvédő férfiváltó nagy valószínűséggel leghamarabb hétfőn tud majd abban az összeállításban edzeni, amelyben a tervek szerint jégre lép.

A hétfőn pozitív koronavírustesztet szolgáltató Liu Shaoang mellett testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Nógrádi Bence és Varnyú Alex, illetve Jászapáti Petra és Kónya Zsófia alkotja a magyar válogatottat Pekingben.

Liu Shaoang – aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak – mind a három egyéni számban – 500, 1000, 1500 méteren –, valamint férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is érdekelt. A rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyei jövő szombaton kezdődnek a téli olimpián.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.