Holtan találtak a tengeren a 75 éves francia Jean-Jacques Savint, aki január elsején azért indult útnak kenujával, hogy megpróbálja egyedül átevezni az Atlanti-óceánt. A tragikus hírt a sportember csapata osztotta meg.
„Sajnos ezúttal az óceán erősebb volt barátunknál, aki annyira szerette a vitorlázást és a tengert” – olvasható a közleményben.
A francia 2019-ben egy nagy hordóban már teljesítette a távot, ezúttal úgy tervezte, hogy körülbelül három hónapot tölt a 8 méteres kenujában, amelyet a barátjaként emlegetett.
Csütörtök este azonban változott a helyzet, Savin két vészjelzést is leadott, családja azóta sem kapott hírt róla. Pénteken aztán a kenuját felborulva találták meg az Azori-szigetek közelében, a család beszámolója szerint
Az egykori katonai ejtőernyős, aki múlt héten libamájjal és pezsgővel ünnepelte 75. születésnapját a tengeren, január 1-jén indult útnak a dél-portugáliai Sagresből, azzal a céllal, hogy egyedül keljen át az óceánon.
Szerdán még azt írta közösségi oldalán, hogy az erős szél miatt hosszabb lesz az útja, és gondjai vannak a napenergiával. De hozzátette, nincs veszélyben.