huntennis.hu
Sport

Megköszönték az eddigi kapitány munkáját, újat neveztek ki a teniszválogatottnál

Nagy Zoltán (a kiemelt képen) személyében új kapitánya van a magyar tenisz Davis Kupa-csapatnak. A korábbi válogatott játékos megbízatása egyelőre az Ausztrália elleni, márciusi találkozóra szól.

A magyar szövetség (MTSZ) a honlapján közölt szombati cikkből kiderül, hogy az együttest eddig irányító Köves Gábor szerződése lejárt és Sávolt Attila szakmai igazgató előterjesztését követően az a döntés született, hogy az MTSZ Nagy Zoltánt kéri fel, hogy az ausztrálok elleni mérkőzésen irányítsa a férfiválogatottat, mint megbízott DK-kapitány. A szakember egyébként a csapat éljátékosának, Fucsovics Mártonnak az edzője.

Az elnökség áttekintette a torinói világdöntő kapitányi jelentését, illetve mérlegelte a további szempontokat és az általam vázolt alternatívákat. Mindezek alapján végül Nagy Zoltánnak szavazunk bizalmat.

A kinevezés egyelőre csak az ausztrálok elleni, márciusi mérkőzésre szól, amelyen Nagy Zoltán munkáját Noszály Sándor és Palágyi Miklós segíti majd, akik az MTSZ főállású munkavállalói, mint férfi szakág vezető edzői. Nagy Zoltán társadalmi munkában látja majd el a kapitányi teendőket. Azt gondolom, anyagilag és szakmailag is megalapozott döntés született. Az MTSZ elnöksége és vezetése ezúton is szeretné megköszönni Köves Gábornak és stábjának az elmúlt évek munkáját és sikereit” – mondta a döntést követően Sávolt Attila.

Nagy Zoltán a Pécsi Spartacusban, az Építőkben, az MTK-ban és az IDOM-ban játszott versenyzőként, korosztályos bajnoki címet és Eb-bronzérmet szerzett. A felnőttek között 1995-ben és 2000-ben egyéni bajnoki aranyérmes volt és háromszor végzett az élen párosban is, az IDOM Team csapatával pedig kétszer hódították el a csapatbajnoki trófeát. Az 1995-ben az ausztrálokat is legyőzve a világcsoportba jutott Davis Kupa-csapat tagja volt. Pályafutása után edzői karrierbe kezdett, többek között Kellner Ádám edzéseit is irányított, 2019 óta pedig Fucsovics Márton egyik edzője.

Az új kapitány a szövetség honlapjának adott interjújában azt mondta:

Van annyira jó csapatunk, hogy a márciusi Davis Kupa-találkozón idegenben is meglepetést szerezhet a jóval esélyesebb Ausztrália ellen.

A magyar válogatott március 4-5-én Sydneyben vívja selejtezőjét az ausztrál csapattal a döntőbe jutásért.

Köves Gábor 2017 eleje óta irányította a magyar válogatottat.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.