Sport

Pályafutása legnagyobb győzelmét aratta az első számú magyar teniszezőnő

Facebook.com/huntennis
Facebook.com/huntennis

A selejtezőből indult Bondár Anna a főtábla nyitókörében is győzni tudott a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár (78 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, így bejutott a legjobb 16 közé.

A világranglista 92. helyezettjére szerdán a 49. Katerina Siniakova várt, akit a nyolcadik helyen emeltek ki a szervezők.

A mérkőzés első szettjében kiegyenlített volt a játék, sokáig mindkét teniszező hozta az adogatójátékát, 5:5-nél aztán Bondár borította az addigi rendet, elvette riválisa szerváját, majd behúzta a sajátját.

A folytatásra Siniakova felszívta magát és gyorsan 2:0-ás előnybe került, ám nem tudta megtörni a jelenleg legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar játékost, aki ugyan a játszmában az első két adogatójátékát elbukta, de 1:2-nél és 2:3-nál is gyorsan visszavette az előnyt, majd 3:3-as állásnál sorozatban elért harmadik brékjével lépéselőnybe került. Bondár Anna ekkor közel került a győzelemhez, 5:4-nél pedig még közelebb, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést, melynek második szettje végül rövidítésbe torkollott.

A tie-break a meccs addigi képének megfelelően rendkívül szorosan alakult, végig fej fej mellett haladtak a felek, a cseh ellenfél 6-5-ös vezetésénél a meccsért szervált, ám hibázott, Bondár viszont 9-8-nál élni tudott az esélyével és jó adogatás után lezárta a játszmát, és vele a kétórás meccset is.

A Magyar Tenisz Szövetség Facebook-oldalán Bondár pályafutása legnagyobb győzelmének nevezték a mostani sikert.

Az egyesben két, párosban viszont 14 tornán győztes Siniakova búcsúztatása után Bondár Annára a világranglistán 69. orosz Anasztaszija Potapova vár a nyolcaddöntőben.

„A mai mérkőzés kulcsa az volt, hogy nagyon jól szerváltam, így folyamatosan nyomás alatt tudtam tartani az ellenfelemet” – mondta Bondár a Hajdúszoboszló SE sajtóosztályának.

Egy meccset befejezni sosem könnyű, ez ma is látszott, de örülök, hogy a tie-breakben magabiztosan tudtam játszani a kiélezett szituációkban. Remélem, holnap is tudom tartani ezt a szintet, és összejöhet az újabb győzelem

– tette hozzá Bondár Anna, aki először vert meg top 50-es riválist, és továbbra is szettveszteség nélkül áll 2022-ben.

Babos Csaba, a női válogatott kapitánya a szövetség Facebook-oldalán úgy vélekedett, hogy Potapova szintén a verhető kategóriába tartozik. „Nagy ütőerejű játékos, azonban a labdabiztonsága nem annyira jó, mint Annának, aki így remélem a következő fordulót is sikerrel veszi, és folytatja menetelését”.

eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Bondár Anna – Katerina Siniakova (cseh, 8.) 7:5, 7:6 (10-8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik