Rich Fury / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Sport lineup

Szédületes tánccal lett az amerikai Dancing With The Stars győztese az NBA-kosaras

Idehaza a hétvégén ért véget a Dancing With The Stars második évada, amelyet Tóth Andi énekesnő, valamint párja, Andrei Mangra nyert meg.

Kapcsolódó

Az Egyesült Államokban már a 30. évad ment le a táncos műsorból, és Iman Shumpert történelmet írt:

ő lett az első kosaras, aki megnyerte a vetélkedőt.

A fináléba öt páros jutott be, és mindegyik két táncot mutatott be, az elsőnél két stílust kellett ötvözni, a másodiknál pedig freestyle-ban kellett bizonyítani.

A 2016-ban a Clevelanddel NBA-bajnok Shumpert, valamint versenytáncos párja, Daniella Karagach elsőre egy cha-cha-cha, foxtrott mixszel gyűjtötte be a zsűritől a maximális 40 pontot,

majd következett egy szédületes hip hop produkció, ami szintén 40 pontot ért nekik.

Shumperték mellett a legvégén már csak a youtuber JoJo Siwa, és táncpartnere, Jenna Johnson (igen, a műsorban egyedülálló módon a pár mindkét tagja nő volt) maradt versenyben, ők is 40-40 pontot kaptak a két táncukra, de a közönségszavaztok alapján Shumpert és Karagach lett a győztes.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.