Sport

Megvan a Danyi-utód, a szerb kapitány lett az új siófoki kéziedző

Henning Bagger / Ritzau Scanpix / Ritzau Scanpix via AFP
Henning Bagger / Ritzau Scanpix / Ritzau Scanpix via AFP

Uros Bregar személyében szlovén vezetőedző váltja Danyi Gábort a Siófok KC kispadján, írta a kézilabdaklub hivatalos honlapja.

Kapcsolódó
Nem szabadul teljhatalmú vezetőjétől a kézilabda
Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét, Hasszan Musztafát.

A 42 éves szakember már az első edzését is megtartotta a keddi Alba Fehérvár KC elleni kupamérkőzés előtt.

„Uros munkásságát jól ismerjük, a kapcsolat közte és a klub között már régóta megvolt. Most azonban elérhetővé vált, és viszonylag gyorsan megállapodtunk a közös folytatást illetően. Egy roppant lendületes edző, aki fiatal kora ellenére válogatott- és klubszinten egyaránt komoly tapasztalattal rendelkezik” – mondta Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.

Bregar elmondta, a kapcsolatfelvétel már évekkel ezelőtt megtörtént, az akkor megkezdett párbeszédet folytatták most, és elég hamar közös nevezőre jutottak.

„Nem titkolt szándékom, hogy elérjük a klub által korábban megfogalmazott célt, a jövő évi nemzetközi kupaindulást érő helyezést. Úgy gondolom, hogy erre képesek lehetünk” – fogalmazott.

Edzőként a kemény munkában hiszek, és úgy látom, hogy itt minden lehetőség adott. Korábban dolgoztam már Magyarországon, sokat tanultam abból az időszakból.

Uros Bregar 2006-ban már a szlovén utánpótlás-válogatottak élén dolgozott, 2015-ben lett a felnőtteknél szövetségi kapitány. Csaknem hat éven át irányította a szlovén nemzeti csapatot, amellyel három Európa-bajnokságra (2016, 2019, 2020), és két világbajnokságra (2017, 2019) is kijutott. Idén tavasszal viszont váltott, és elfogadta a szerb szövetség felkérését, így ott lesz a decemberi, spanyolországi világbajnokságon.

Klubszinten hét éven keresztül irányította a Krim Ljubjanát, majd egy éven át a Vardar másodedzője volt, mielőtt elfogadta a Vác ajánlatát. Onnan azonban 14 mérkőzés után távozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik