Sport

Kiütéssel írt történelmet a mexikóiak klasszis bokszolója

AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A mexikói Saul Alvarez történelmet írt azzal, hogy nagyközépsúlyban mind a négy nagy szervezet (IBF, WBA, WBO, WBC) világbajnoki övét ő birtokolja, miután kiütéssel nyert az amerikai Caleb Plant ellen.

Alvarez a Las Vegas-i meccsen minden menetet uralt, majd a tizenegyedikben előbb egy balhoroggal, aztán egy jobb felültéssel küldte padlóra Plantet, aki ugyan ezek után még felállt, de semmi ereje nem maradt, így a mexikói hamar lefiniselte.

A 31 éves Alvareznek ez volt pályafutása 57. győzelme (ebből a 39. olyan, amit kiütéssel húzott be), e mellett 1 veresége és 2 döntetlenje van. Plant eddig 20 győzelmet aratott, és először élte át profiként, milyen kikapni.

1988 óta Alvarez lett a hatodik bokszoló, köztük az első mexikói, aki a négy nagy szervezet övét egyidőben tudhatja magáénak. A mexikói klasszis nem tétlenkedett az elmúlt egy évben, tavaly decemberben Callum Smith legyőzésével szerezte meg a WBC és a WBA övét, aztán februárban Avni Yildirim ellen aratott újabb diadalt, majd májusban Billy Joe Saunderst megverve a WBO övét is a gyűjteményében tudhatta,

vagyis 11 hónap alatt lett a súlycsoport vitathatatlan bajnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik