Sport

„Hatása a város sportéletére felbecsülhetetlen” – uszodát neveztek el Cseh Lászlóról

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszóról nevezik el a törökbálinti uszodát, az ehhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot kedd este ünnepélyes keretek között írták alá a Törökbálint Sportközpontban, írja az MTI.

A tokiói olimpia után visszavonult, 35 éves világ- és Európa-bajnok számára búcsúztató ünnepséget szerveztek, melynek keretében az ünnepelt, valamint tanúként Elek Sándor polgármester és Konrády Ildikó, a Törökbálint Sportközpont vezetője írta alá az uszoda névváltoztatásához szükséges dokumentumot.

Elek Sándor elmondta: kezdeményezésére a képviselő-testület augusztus 31-én egyhangúlag döntött úgy, hogy a város uszodáját Cseh Lászlóról nevezik el.

„Cseh László eredményei, jelenléte és végtelen közvetlensége törökbálinti gyermekek és felnőttek sokaságának adott és ad motivációt, valamint inspirációt arra, hogy sportoljon, ússzon és egészségesebb életet éljen.

Laci hatása a város sportéletére felbecsülhetetlen

– jelentette ki a polgármester, aki emlékeztetett: Cseh László Plagányi Zsolttal kezdte meg a közös munkát Törökbálinton, aki azóta is a Sportközpontban készíti fel fiatal tanítványait.

A polgármester kiemelte, hogy Cseh Lászlónak hosszú évek óta kivételes kapcsolata van a településsel, edzései helyszínéül már 2015-ben Törökbálintot választotta, és visszavonulásáig itt készült fel a különböző világversenyekre.

Cseh László a 2004-es athéni olimpián bronzérmet nyert 400 méter vegyesen, majd 2008-ban, Pekingben ugyanebben a számban, illetve 200 méter vegyesen és pillangón is ezüstérmes volt. A 2012-es londoni játékokon 200 vegyesen szerzett újabb bronzot, a 2016-os riói ötkarikás eseményen pedig 100 méter pillangón ezüstérmes lett. Világbajnokságokon 13, Európa-bajnokságokon 23, rövidpályás vb-ken 4, rövidpályás Eb-ken pedig 25 érmet nyert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik