Sport

A leendő Fradi-irányító szerint nem lehet pénzzel megvenni a boldogságát

Daniel LEAL-OLIVAS / AFP
Daniel LEAL-OLIVAS / AFP

Bár a Fradi még nem jelentette be hivatalosan, a Buducnost Podgorica női kézilabdacsapata hétfőn a hivatalos honlapján azt írta, a magyar klubnál folytatja pályafutását Itana Grbic.

Kapcsolódó

A montenegrói válogatott irányítónak a hírek szerint komoly összeggel tartozott a klub, ezért kérvényezhette szerződése felbontását. Ő azonban távozni akart, így a klub sok sikert kívánt neki Budapesten, az FTC mezében.

A lap szerint Andrea Lekic tavalyi sérülését követően az edző, Bojana Popovic úgy gondolta, Grbic köré építette a Buducnost játékát. Erre készült idén is, ekkor jött az irányító bejelentése. A klub egyébként gyorsan lépett, és a Ljubljanától visszaigazolta Matea Pletikosicot.

A helyi Vijesti utolérte a játékost, aki elmesélte, mi is történt valójában.

„Mindenki tudja, mennyire szeretem a Buducnostot, de senkit sem szeretek jobban, mint magamat. Az egyetlen kiút az volt, hogy elhagyom a klubot. Ez a döntés nem tegnapi, a vágy hosszabb ideje megfogalmazódott már bennem.

A szerződésem alapján minden jogom megvolt a távozáshoz, ezért úgy döntöttem, hogy elengedem az adósságaimat, és elmegyek

– mondta.

„Jelenleg egyszerűen nem érzem jól magam mentálisan, nem vagyok boldog és elégedett. Tisztában vagyok vele, hogy egy kellemetlen pillanatban hagyom el a klubot, és nem lesz könnyű alkalmazkodnom új csapatomhoz. De sohasem féltem a kihívásoktól” – tette hozzá.

Azt mondta, csak úgy tudott dönteni, hogy félretette, kikapcsolta minden érzelmét.

Már nem tudom elképzelni magam ezen a helyen, nem lehet pénzzel megvenni a boldogságomat és az érzéseimet

– mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik