Hétfőn a Hóhatár – a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal számolt be arról, hogy egy magyar nő lezuhant a bajorországi Berchtesgaden mellett emelkedő Watzmann csúcsgerincéről.
A bajor Vöröskereszt először csak azt közölte, hogy a 39 éves hegymászónő szombat reggel a ködös időjárásban vélhetően eltévedt a Watzmann két csúcsa, a Mittelspitzeés a Südspitze közt és innen esett a 200 méteres mélységbe.
A Németországban élő magyar sportolónő 2016 óta vett részt parasportolók számára kiírt sportmászó versenyeken, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a sportmászás és általában a parasport népszerűsítése terén. A versenysportot viszonylag későn kezdte, ennek ellenére rendkívül komoly sikereket ért el rövid idő alatt.
Kilenc nemzetközi versenyből nyolc alkalommal állt a dobogón az AU2 kategóriában. Ezüstérmet szerzett a 2016-os és a 2018-as IFSC Paramászó Világbajnokságokon, majd 2019-ben ehhez gyűjtött még egy bronzérmet is. Legutóbbi nemzetközi versenyén, a 2021 júniusában rendezett IFSC Paramászó Világkupán Innsbruckban második lett.