Sport

Gálfi Dalma nagy csatában kapott ki karrierje első WTA-elődöntőjében

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Gálfi Dalma kikapott karrierje első WTA-elődöntőjében a budapesti 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A világranglista 176. helyezettje – aki a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott egy franciaországi versenyen – szombaton az első helyen kiemelt Julija Putyincevával (42.) találkozott az Asbóth József Stadionban.

A 27. helyen is megfordult kazah játékos eddigi egyetlen trófeáját 2019-ben szerezte Nürnbergben, ugyancsak salakon.

Első összecsapásukon a 22 éves magyar – aki kedden nyerte élete első WTA-főtáblás meccsét – rögtön elvesztette az adogatását, majd rendezte a sorokat, és kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A moszkvai születésű és Floridában élő rivális 3:1-nél azonban újra brékelt, majd szervagémjével megerősítette előnyét, és 40 perc elteltével hozta az első szettet.

A folytatásban Gálfi magasabb fokozatba kapcsolt, miközben a 26 éves Putyinceva több labdát is elszórt, így csakhamar 3:0 állt az eredményjelzőn.

A mindössze 163 centis ellenfél kevesebb rontással visszajött a játszmába (3:3), majd Gálfi újra brékelt, remek szervákkal megnyerte a játszmát, és kiegyenlített. Ekkor a mérkőzés képe alapján semmi sem utalt arra, hogy a két fél között 134 helynyi különbség van a WTA-rangsorban.

Az utolsó felvonásban a magyar játékos némi balszerencsével azonnal elbukta az adogatását, és 3:0-ás hátrányba került. A 2012-ben oroszból kazahhá lett rivális ápolást kért a vádlijára, majd és a kezére is, így tíz percig állt a játék. Ezután a három Grand Slam-negyeddöntővel büszkélkedő Putyinceva egy remek ejtéssel 5:1-re meglépett, majd elvesztette az adogatását, de fogadóként nemsokára lezárta a 2 óra 25 perces meccset.

Elődöntőjével Gálfi várhatóan a 152. helyre jön fel a jövő heti világranglistán, míg a negyeddöntőig jutott Udvardy Panna a 204-edikről a 179-edikre ugrik. A Hungarian Grand Prix történetében legutóbb Szávay Ágnes jutott magyarként az elődöntőbe 2010-ben, amikor végül másodszor megnyerte a versenyt.

eredmény, egyes, elődöntő:

Julija Putyinceva (kazah, 1.) – Gálfi Dalma 6:2, 3:6, 6:2
Anhelina Kalinyina (ukrán) – Danielle Collins (amerikai, 2.) 7:6 (7-5), 4:1-nél Collins feladta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik