Sport

Nagy László tényleg fegyelmi vétséget követett el, vagy csak vihart látunk egy kanál vízben?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentumok alapján végigzongoráztuk milyen végkifejlete lehet a Bodó Richárd szegedi kézilabdázó esetleges Veszprémbe igazolása kapcsán kavarodott ügynek.

A 24.hu kedden írta meg, hogy a Pick Kézilabda Zrt. részéről Kiss Bence cégvezető hivatalos levélben fordult Dr. Lóránth Józsefhez:  a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Etikai Kódexének megsértése miatt  fegyelmi eljárást kezdeményezett Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója ellen.

Kapcsolódó
Kézilabda: Nagy László ellen etikai vétség miatt indítottak fegyelmi eljárást
A MOL-Pick-Szeged fegyelmi eljárást kezdeményezett a Magyar Kézilabda Szövetségnél Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója ellen.

A májusban a Telekom Veszprém legyőzésével bajnoki címet szerző csapat klubvezetése az ügyben kiadott egy héttel korábbi közleményében elsősorban azt nehezményezte, hogy a 209-szeres válogatott átlövő, aki jelenleg nem mellesleg a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöki tisztségét is betölti, a júniusi bajnoki döntő két mérkőzése között kereste meg átigazolási ajánlattal a szegedi Bodó Richárdot.

Információnk szerint Bodót 2022 nyaráig köti szerződése a szegediekhez. A felek által aláírt okirat – amelyet a válogatott kézilabdázó menedzserei is ismernek –, kifejezetten kitér arra, hogy a MOL-Pick Szeged a szerződés időtartama alatt engedélyhez köti a harmadik féllel történő tárgyalások megkezdését, illetve az is szerepel benne, engedély nélkül sportoló és menedzsere mikortól tárgyalhat klubváltásról.

Mit ír az MKSZ-szabálykönyv?

A Busines Insider június elején arról számolt be, hogy a Philadelphia 76erst, és a klub elnökét, Daryl Moreyt külön-külön 75-75 ezer dollárra büntette meg az NBA ligatanácsa azért, mert Morey – állítólag viccnek szánt tweetben – csábította Stephen Curryt, mondván, csatlakozzon testvéréhez, Seth Curryhez, és a Golden State Warriors mezét cserélje a  76ers dresszére.

A nemzetközi labdarúgás átigazolási szabályzata, amelyet az MLSZ is követ, kifejezetten tiltja, hogy élő szerződéssel rendelkező labdarúgó a szerződése lejárta előtt fél évnél korábban hivatalos tárgyalásokat kezdeményezzen, ellenben a labdarúgó a szerződése lejárta előtt hat hónapon belül akár előszerződést is aláírhat következő klubjával.

Ezzel szemben az MKSZ átigazolási, valamint az etikai és fegyelmi szabályzatában nem találni olyan passzust, amely bármiféle irányt mutatna a sportolóknak, klubvezetőknek, menedzsereknek az átigazolások  lebonyolítása ügyében.

Azaz az MKSZ szabályai semmiféle korlátot nem szabnak: bárki, bármikor tárgyalhat kénye kedve szerint.

Mit állítanak a szegediek?

A szegedi klubvezetés nem is ezért, hanem az etikai kódex 6/d pontja alapján citálná fegyelmi testület elé Nagy Lászlót. Eszerint:

az MKSZ tisztségviselővel szemben elvárt általános etikai követelmény, hogy népszerűségének kihasználásával a kézilabda sportág vagy saját hírnevéhez méltatlan magatartást ne tanúsítson.

A szegediek által benyújtott bizonyítékok – sajtónyilatkozatok, telefonhívások időpontjai, üzenetváltások képernyőképei – alapján Dr. Lóránth József fegyelmi bizottsága arról kell döntsön tehát, hogy Nagy László kihasználta-e népszerűségét bármire is és azt méltatlanul tette-e.

Frissítünk!

Információnk szerint a szegedi vezetés újabb kiegészítést mellékeltek a beadványuk mellé, amely szerint az etikai kódex 6/d pontja mellé a 6/b pontban is kérik a fegyelmi testület eljárását Nagy Lászlóval szemben. Utóbbi arról rendelkezik, hogy: „Sportszakemberrel szemben elvárt általános etikai követelmény, hogy sportoló vagy más sportszakember irányába sportszakemberhez méltatlanmagatartást ne tanúsítson.”

Nos, a birtokunkba került szegedi beadvány 1. számú melléklete egy, a június 6-i, vasárnapi második bajnoki döntő előtt két nappal, pénteken rögzített telefonképernyő-kép. Ez azt lenne hivatott bizonyítani, hogy Nagy László, az élő szerződéssel rendelkező Bodó átigazolását vetette fel üzenetében. Nagy László ebben annyit ír, „Szia Ricsi! Ha alkalmas, akkor beszéljünk.” Bodó korrektül egyetlen mondattal válaszol: „Döntő után bármikor.”

MTI/EPA/EFE/Alvaro Cabrera

A további szegedi bizonyítékok a témában július elején készült Magyar Nemzet, illetve Vaksz magazin Nagy László-interjúk ellentmondásaira hívják fel a figyelmet, illetve rögzíti az ezeket követő Dr. Szűcs Ernő Péter és Nagy közötti telefonos üzenetváltásokat. A szegediek mindebből azt szűrték le, hogy Nagy László

  • szavahihetősége megkérdőjelezhető,
  • saját állításaival kapcsolatban is ellentmondásokba keveredett,
  • a Vaksz-interjúban lényegében elismerte, hogy általa letagadott cselekedet súlyosan etikátlan.

Hibázott-e Nagy László, avagy milyen döntés várható az MKSZ-től?

A szövetség etikai és fegyelmi bizottságának ezek után hivatalból foglalkoznia kell az üggyel. Ha csak annyi bizonyíték áll a szegediek rendelkezésére, amelyet hétfőn benyújtottak, és amely szerkesztőségünk birtokába került, akkor az alábbi opciók megállapítására adunk leginkább esélyt.

  • Nagy szabályt nem szegett, mivel nincs ilyen típusú üzenetekre vonatkozó szabálya az MKSZ-nek.
  • E rövid telefonos üzenetváltás alapján aligha bizonyítható az etikai vétség, hiszen ebből annyi olvasható ki biztosan, hogy a veszprémi sportigazgató alkalomadtán beszélgetne korábbi válogatott csapattársával, aki a meccsre hivatkozva későbbre halasztja a találkát.

Mindennek alapján kevéssé tűnik valószínűnek Nagy elmeszelése, az sokkal inkább, hogy a testület javasolja majd az átigazolási szabályzat módosítását,  például, hogy tegyenek bele valamilyen hasonló gátat, mint amilyen a fentebb hivatkozott futball-, vagy NBA-példa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik