Sport

Fucsovics nagy meccsen vágott vissza mumusának Wimbledonban

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP
Végre összejött, sóhajthatott fel Fucsovics Márton a wimbledoni tenisztorna nyolcaddöntőjében, a magyar teniszező idén ötödik alkalommal találkozott Andrej Rubljovval, és végre túljutott rajta. Nem is akármilyen mérkőzésen.

Az első szettben Fucsovics egyből ellenállhatatlanul kezdett, elvette ellenfele adogatását, és ez elég is volt ahhoz, hogy 27 perc alatt 6:3-as előnyre tegyen szert.

Kapcsolódó
Elbukta az első szettet, a pályára hányt, majd történelmet írt Wimbledonban
Onsz Dzsabúr az első arab női teniszező lett, aki bejutott a 16 közé.

A második szettben is elég volt egy brék, de azt 1:1-nél éppen Rubljov érte el, és 6:4-gyel egyenlített. A harmadik játszmát kis eső zavarta meg, 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a felek, de a kilencedik gémben az orosz a három bréklabda közül a másodikat kihasználta, majd hozta a saját adogató játékát, és már nála volt a szett előny.

Aztán történt valami, hogy Rubljov kényelmesedett el ennyire vagy Fucsovics robbantott, nem tudni, mindenesetre a negyedik szett mindössze 23 percet vett igénybe, Fucsovics háromszor is elvette ellenfele adogatását és 6:0-val egyenlített.

Sőt, ez az őrült rohanás folytatódott a döntő játszmában is, ahol Fucsovics 3:0-ra elhúzott,

azaz egymás után kilenc játékot nyert ellenfelével szemben. 

Bár kicsit megremegett a keze, innen már nem volt visszaút. Rubljov ugyan brékelt egyet, de aztán ismét elbukta az adogatását, így a magyar játékos 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3-ra győzött és pályafutása során először jutott be Grand Slam-torna negyeddöntőjébe.

Következő ellenfele a címvédő és világelső szerb Novak Djokovic lesz.

A felek idén ötödször találkoztak egymással: az orosz a rotterdami döntőben 7:6, 6:4-re, a dubaji negyeddöntőben (7:5, 6:2-re, míg Miamiban a legjobb 32 között 6:2, 6:1-re verte, míg a dohai negyeddöntőtől Fucsovics sérülés miatt visszalépett.

Győzelmével Fucsovics a jelen állás szerint 9 helyet javít a világranglistán és feljön a 39. helyre.

„Nagyon akartam ezt a győzelmet, lassan lebontottam Rubljov ellenállását. Nem hiszem, hogy fejben erősödtem a tavaszi mérkőzéseinkhez képest, de ma én voltam jobb passzban. Nagyon nehéz őt megverni bárkinek, átkozottul jó játékos” – nyilatkozta a találkozó után az MTI-nek Fucsovics.

A magyar játékos úgy érezte, ezúttal jobb volt az orosznál és örül, ha ez kívülről is így látszott. A 6:0-ra megnyert negyedik játszmával kapcsolatban azt mondta, egészen irreális eredmény, amiről nem is akar beszélni.

Magyar teniszező legutóbb Szávay Ágnes révén a 2007-es amerikai nyílt bajnokságon játszhatott negyeddöntőt Grand Slam-tornán, a férfiaknál Gulyás István 1971-ben, Taróczy Balázs pedig 1976-ban és 1981-ben a Roland Garroson jutott egyesben a legjobb nyolc közé.

Wimbledon, férfi egyes, nyolcaddöntő

Fucsovics Márton – Andrej Rubljov (orosz, 5.) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik