Sport

Serena Williams kihagyja az olimpiát, de még nem árulja el, miért

Filippo MONTEFORTE / AFP
Filippo MONTEFORTE / AFP

Nem indul az idén nyárra halasztott tokiói olimpián Serena Williams, az amerikaiak 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszsztárja.

„Nem vagyok rajta a nevezési listán, legalábbis nem tudok róla. Ha igen, akkor le kell venni engem róla” – jelentette ki vasárnap a 39 éves klasszis.

Ennek sok oka van, de nem szeretnék belemenni, talán majd legközelebb

– tette hozzá, miután nemrég azt kifogásolta, hogy a szigorú járványügyi szabályozás miatt nem vihetné magával Japánba hároméves kislányát, akitől még egyetlen napot sem töltött külön.

A négyszeres olimpiai aranyérmes Williams a 2012-es londoni játékokon egyesben, míg 2000-ben, 2008-ban és 2012-ben nővérével, Venusszal párosban győzött. A sportág történetében ő az egyedüli, aki egyesben és párosban is véghezvitte a Golden Slamet, azaz a négy nagy torna mellett olimpiát is nyert.

Korábban a férfi mezőnyből a 20-szoros GS-bajnok Rafael Nadal, a szintén spanyol Roberto Bautista Agut, a US Open-címvédő osztrák Dominic Thiem és a kanadai Denis Shapovalov jelezte, hogy nem vesz részt az olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik