Sport

Az amerikaiak klasszis úszója lemarad az olimpiáról

AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte nem lesz ott a tokiói olimpián, mivel 200 méter vegyesen csak hetedikként zárt az amerikai úszók ötkarikás válogatójának pénteki napján. A 36 éves sztárnak, aki az ötödik olimpiáján szeretett volna indulni, az első kettőben kellett volna végeznie, hogy bekerüljön az amerikai csapatba.

Lochte, aki nem zárta ki, hogy még indul a későbbiekben is versenyeken, csalódottan nyilatkozott, ugyanakkor hozzátette, hogy a gyermekei láthatták úszni és ez számára az egész világot jelenti.

A sikerek mellett kudarcok is övezték a legendás sportoló pályafutását: 2018-ban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége 14 hónapra felfüggesztette a 12-szeres olimpiai érmest intravénás infúzió alkalmazása miatt. Korábban pedig tíz hónapos eltiltást kapott, mert hamisan azt állította, hogy a 2016-os, riói ötkarikás játékok alatt fegyveresek kirabolták.

Rióban a sorozatban negyedszer győztes 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként – Lochte mindnek részese volt – nyert aranya előtt 2004-ben Athénban egy, 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban pedig két-két olimpiai bajnoki címet szerzett. Egyéniben 200 méter háton (2008) és 400 méter vegyesen (2012) diadalmaskodott. A világbajnokságokon 18 aranyérmet nyert, írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik