Sport sport

Visszatért korábbi francia csapatához a válogatott irányító

A magyar válogatott kézilabdázó, Faluvégi Rudolf visszatért korábbi francia csapatához, a Cesson-Rennes-hez. A klub honlapja szerint az irányító új szerződése két évre szól.

A 27 éves irányító 2017 nyarán Csurgóról igazolt a francia HBC Nantes együtteséhez, amelynél másfél szezont töltött, és ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában. Ezután 2019 tavaszán a Cesson-Rennes csapatát erősítette, és bár a klub szerette volna megtartani, nyáron a Bundesligában szereplő TVB 1898 Stuttgart együtteséhez szerződött, ám sok időt kellett kihagynia váll-, könyök- és lábsérülések miatt.

Faluvégi jelenleg is sérült, márciusban elszakadt a keresztszalagja, amit áprilisban műtöttek meg, ezért a nyári felkészülést nem tudja elkezdeni a csapattal. Reményei szerint szeptemberben állhat edzésbe, de addig is folyamatosan kapcsolatban van az edzői stábbal.

Nagyon szeretem ezt a klubot, hiszen amikor 2018 végén bajban voltam, itt bíztak bennem, ezt soha nem fogom elfelejteni

– idézte Faluvégit az MTI.

Hozzátette, már nagyon várja, hogy újra találkozhasson régi csapattársaival, megismerhesse az újonnan érkezetteket, és meggyőződése, hogy a családja ismét jól érzi magát Bretagne-ban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.