Sport

Elesett a sajtótájékoztatón, visszalépett a kétszeres wimbledoni bajnok

MUSTAFA YALCIN / Anadolu Agency via AFP
MUSTAFA YALCIN / Anadolu Agency via AFP

Egyelőre megátkozták a sajtótájékoztatókat a francia nyílt teniszbajnokságon: előbb Oszaka Naomi lépett vissza, mert nem volt hajlandó részt venni ezeken az eseményeken, majd Petra Kvitova is feladta a viadalt, mert egy sajtóeseményen elesett és megsérült.

Kapcsolódó
„Az a legjobb a tornának, ha visszalépek” – Oszaka otthagyja a Roland Garrost
Nem akart részt venni a sajtótájékoztatókon, ezen összeveszett a szervezőkkel.

A kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos – aki a Roland Garroson 2012-ben és 2020-ban az elődöntőig jutott – az első fordulóban a selejtezőből főtáblára került belga Greet Minnent három szettben győzte le, és nem sokkal a mérkőzés után sérült meg, amikor a sajtóval szembeni kötelezettségének tett eleget.

A 11. helyen kiemelt teniszező kedden a Twitteren jelentette be, hogy nagyon csalódott, de be kell fejeznie szereplését, mert a sajtótájékoztatón elesett, és a bokája azóta sincs rendben.

Az MRI-vizsgálatot követően a stábjával történt egyeztetés után hozta meg a fájó döntést, mivel szerinte nem lenne bölcs dolog, ha ebben az állapotban erőltetné a játékot.

Visszalépésének köszönhetően a világranglista 1096. helyén álló orosz Jelena Vesznyina játék nélkül jutott a harmadik fordulóba.

Hihetetlen balszerencse, de erős maradok, és mindent megteszek a felépülésért

mondta Kvitova, aki reménykedik abban, hogy a június 28-án rajtoló kedvenc tornáján, Wimbledonban már visszatérhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik