Sport

„Mondtam neki, hogy dobja ki az övet a kukába” – Fury apja nem örül, hogy újra Wilder ellen bokszol a fia

PAUL ELLIS / AFP
PAUL ELLIS / AFP

Tyson Fury nem honfitársával, Anthony Joshuával bokszol a nyáron, hanem harmadszor is megmérkőzik az amerikai Deontay Wilderrel.

Kapcsolódó

A felek első meccse döntetlennel zárult, majd Fury kiütéssel győzte le Wildert.

Kapcsolódó
Tyson Fury ripityára verte Deontay Wildert
Az év legjobban várt bokszmeccse teljesen egyoldalú volt.

„Mondtam neki a telefonba, hogy dobja ki a kukába az övet, és mérkőzzön meg inkább Joshuával. De csak egy senki vagyok, úgyhogy süket fülekre talált a javaslatom” – nyilatkozta a BT Sportnak Tyson Fury édesapja, John, aki jobban örült volna, ha fia marad a Joshua elleni meccsnél.

A két brit bunyós összecsapásán a nehézsúly történetében először mind a négy nagy szervezet öve bekerült volna a közösbe, hiszen Fury a WBC, míg Joshua az IBF, a WBO és WBA bajnokának mondhatja magát.

John Fury attól tart, azzal, hogy az augusztusra tervezett Joshua elleni meccs helyett július 24-én Wilderrel kell bokszolnia a fiának, felborul a felkészülés menetrendje, ami kapkodást szül, annak pedig nem lesz jó vége.

Úgy volt, hogy AJ-vel bokszol, én is ezt a meccset szeretném látni, akkor miért bunyózik mégis Wilder ellen? Azon kattog az agyam, tud-e ismét kiemelkedőt nyújtani Wilder ellen, nem lesz-e túl engedékeny, nem követ-e el egy végzetes hibát. Megvan minden esély arra, hogy rossz vége legyen a meccsnek, mert már az sem tetszik, ahogy az egészet tető alá hozták

Ajánlott videó

Olvasói sztorik