Hat év után ismét a Ferencváros nyerte a női kézilabda NB I-et, miután idénybeli utolsó mérkőzésén 35-21-re legyőzte az MTK-t, írta az MTI.
Jól kezdtek a zöld-fehérek (8-3), és korai időkérésre késztették a vendég gárda edzőjét. Az MTK közelebb is zárkózott (8-6), az első félidő második felében azonban ismét a házigazda akarata érvényesült, amely a szünetre ötgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe.
A második játékrész derekára megnyugtatóról magabiztosra nőtt a ferencvárosi előny (27-17), ezután a lelátón és – visszafogottabban bár, de a – kispadon is elkezdődött a bajnoki cím ünneplése. A hajrára örömkézilabdát bemutató FTC végül fölényes sikerrel szerezte meg a bajnoki címhez szükséges győzelmet, az utolsó percekben állva tapsoló közönség ünneplése közepette.
A találkozó legeredményesebbje a Ferencváros hét gólt szerző játékosa, a német Emily Bölk volt.
Amennyiben a Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO KC a jövő héten megnyerni mindkét elhalasztott mérkőzését, ugyanannyi pontja lesz, mint az FTC-nek, de az egymás elleni eredmények a fővárosiaknak kedveznek.
„Jó volt ez a tavasz: bajnoki cím és olimpiai kvótaszerzés, ezzel legközelebb is kiegyezem” – értékelt gyermekét kezében tartva az M4 Sportnak Elek Gábor, aki egyben a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.
„Jól alkalmazkodtunk ehhez a minden szempontból nehéz évhez” – fogalmazta meg az aranyérem megszerzésnek legfontosabb elemét Elek.
Szucsánszki Zita hangsúlyozta, nagyon nehezen telt az idő a találkozó alatt.
Borzasztóan büszke vagyok a csapatra és a szurkolókra. Lélekben velünk voltak az év elején is, itt a végén pedig végképp.