Sport

Nagy kő esett le a magyar bringás szívéről a kórházban a csúnya bukása után

https://wwFacebook.com/fettererik1
https://wwFacebook.com/fettererik1

A Tour de Hongrie harmadik szakaszán négy és fél kilométerrel a vége előtt bukás történt, amelynek a szombati királyetap egyik nagy magyar favoritjának tartott Fetter Erik is részese volt.

Fetter végül betekert a célba, de több mint két perc hátrányt szedett össze a bukás miatt a mezőny elejéhez képest.

Sajnos a mai szakasz végén benne voltam egy bukásban, és sikerült elég keményen fejre esnem. A fájdalmak kezdtek elég hasonlóak lenni, mint tavaly a balesetemnél, úgyhogy ez elég rémisztő volt. Az utóbbi órákban kórházban voltam és több vizsgálat elvégzése után szerencsére kiderült, hogy nincsen törés. Nem kis kő esett le a szívemről

– írta péntek este a Facebook-oldalán Fetter.

A bringás podcastunkban is téma volt Fetter bukása:

Kapcsolódó
Ha kicsit esel, akkor is nagyot koppan a fej ekkora tempónál
Kaotikus napot tudhat maga mögött a magyar körverseny, a Tour de Hongrie mezőnye, aminek a végén nem csak sárga trikó váltott gazdát, de a legnagyobb hazai esélyes is nagyot bukott.

Az EOLO-Kometa bringása azt is hozzátette, elég nagy a fájdalom a nyaka és a gerince között, de abban bízik, hogy ott tud lenni a szombati rajtnál. Szombaton következik a királyetap a 792 kilométer össztávú 42. Tour de Hongrie-n:

a Balassagyarmatról rajtoló 202 kilométer szakasz Kékestetőn hegyi befutóval ér véget 3221 méter szintkülönbség leküzdése után.

Frissítünk!

„Rajthoz állhatok ma, úgyhogy nincs kérdés, Kékestető jövünk!” – írta Fetter szombat délelőtt, úgyhogy drukkolhatunk érte a királyetapon.

Az összetett élcsoportja a 3. szakasz után:

1. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) 11:15:23 óra
2. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) 10 másodperc hátrány
3. Patryk Stosz (lengyel, Voster ATS) 15 mp h.
…10. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 20 mp h.
…113. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 02:31 perc h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik