Sport

Valter Attila óriási teljesítménnyel szerezte meg a fehér trikót a Girón

Luca BETTINI / AFP
Luca BETTINI / AFP

Valter Attila bravúros teljesítménnyel hatodikként ért célba a Giro d’Italia országúti kerékpáros-körverseny negyedik szakaszán, amellyel a legjobb 25 éven alulit illető fehér trikót is elnyerte.

Kapcsolódó
Valter Attila idén is indul, idén először lesz két magyar a Giro d'Italián
A magyar kerékpáros 2020 után idén is ott lesz a körversenyen.

A keddi szakasz az első nehezebb etap, amin már több hegy is nehezítette a mezőny dolgát, ráadásul szakadó esőben indultak útnak a versenyzők. Az első szökésben már ott volt Valter és a másik magyar, Dina Márton is. Dina sokáig tartotta a lépést a többiekkel, de az utolsó hegyen leszakadt, Valter viszont a legjobbakkal versengve érkezett a szakasz végéhez.

A negyedik etapot Joe Dombrowski nyerte meg, másodikként pedig Alessandro De Marchi zárt, aki ezzel összetettben az élre állt. Valter hatodik lett, amivel összetettben már az ötödik, Dina 44. helyen ért be.

Végeredmény – Giro d’Italia, 4. szakasz: Piacenza-Sestola

1. Joseph Dombrowski (amerikai, UAE) 4:58:38 óra
2. Alessandro De Marchi (olasz, Israel Start-Up Nation) 13 másodperc hátrány
3. Filippo Fiorelli (olasz, Bardiani-CSF-Faizane) 44 mp h.
…6. Valter Attila (Groupama-FDJ) 44 mp h.
…44. Dina Márton (EOLO-Kometa) 4:07 perc h.

Összetettben:
1. De Marchi 13:50:44 óra
2. Dombrowski 22 másodperc hátrány
3. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) 42 mp h.
…5. Valter Attila 1:00 perc h.
…88. Dina Márton 18:45 p h.

A legjobb 25 éven aluli versenyzők összetettjének élcsoportja:
1. Valter Attila 13:51:44 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana) 24 másodperc hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck – Quick-Step) 28 mp h.
4. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 39 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik