Sport

Fontos hír azoknak, akik aggódnak Hosszú Katinka negyedik olimpiai aranya miatt

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

Hosszú Katinka a hétvégét Svédországban töltötte, ahol a Nordic Swim Tour-sorozat stockholmi állomásán úszott. Emlékezetes módon, amíg Shane Tusuppal készült és halmozott sikert sikerre, az országos bajnokságokon és egy-egy ilyen kisebb versenyen szinte az összes számban rajthoz állt.

Ehhez képest se a március végi ob-n, se hétvégén nem vitte túlzásba a rajtokat. Stockholmban csak gyorson, pillangón és vegyesen versenyzett, előbbi kettőn is inkább a hosszabb távokon indult. Ezek alapján úgy látszik, Katinka egyelőre az állóképessége visszaszerzésére helyezi a hangsúlyt. A svéd fővárosban

Mindez azért érdekes, mert a pandémia miatti versenyínséges időszak után az országos bajnokságon (akkor 200 és 400 vegyesen, valamint 100 pillangón diadalmaskodott) és ezúttal is nyert három aranyat, de az időeredményei messze elmaradtak a korábbi időszakban megszokottól.

A jelenlegi Katinka a hosszabb vegyes számban például még mindig 12 másodpercet, majd fél medencehosszt kapna a 2016-os önmagától (4:26,36).Hogy mondjunk valami jó hírt is azok számára, akik ezek után aggódnak a háromszoros olimpiai bajnok negyedik olimpiai aranyérme miatt: ugyan március végén a Duna Arénában 200 vegyesen pár századdal (2:11.47), és 200 pillangón bő egy másodperccel (2:08.45) is jobb időt úszott, mint Stockholmban, viszont a legkeményebb, legnagyobb állóképességet igénylő versenyszámban, 400 vegyesen, már javult (4:42.25 vs. 4:38.85), nem is keveset.

Avagy kicsit több, mint három hónappal a tokiói úszóversenyeinek rajtja előtt kijelenthető:

messze még a csúcsforma, de Katinka, ha csak apró lépésenként is, de fejlődést mutat.

Hosszú április 24-én Tenerifére utazik edzőtáborba (Milák Kristófék is ekkor és ott készülnek tovább), ahonnan öt nappal a május 17-én kezdődő budapesti Európa-bajnokság előtt tér haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik