Sport

Eb-bronzérmes atléta lehet a magyarok titkos olimpiai éremesélyese

ANDREJ ISAKOVIC / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / AFP

„Szeretném, ha ő még eggyel előrébb kerülne, és engem lenyomna” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Szabó Dezső, aki tízpróbában olimpiai negyedik helyezett volt az 1992-es barcelonai játékokon. Így Krizsán Xéniának érmet kell nyernie Tokióban, ha le szeretné nyomni mesterét. Az esély megvan, hiszen a lengyelországi fedett pályás Eb-n ötpróbában összejött a bronzérem – méghozzá úgy, hogy az MTK 28 éves kiválósága lábfájdalmai miatt a magasugrás előtt majdnem feladta.

Kapcsolódó
„Azt hittem, hogy én vagyok a kalapácsvetés új nagymenője”
A veszprémi Pásztor Bence két szombathelyivel fut versenyt az olimpiáért.

„Én mondtam, hogy szorítsa össze a fogát, és ameddig tudja, csinálja. A melegítésnél nagyon nehéz volt, láttam rajta, hogy az arca el van torzulva, és nagyon-nagyon fájhat neki. Ez egy technikai hibának is a következménye, hiszen nem egyenesen rakja be a lábfejét. Ezért csak azt kértem tőle, arra figyeljen, hogy egyenesen érjen be a lába, mert akkor talán kevésbé fog fájni” – mondta Szabó Dezső, akinek a tanácsát megfogadta Krizsán Xénia, a többi pedig már történelem, a kiváló többpróbázó Torunban megszerezte pályafutása első felnőtt érmét.

„Ez is előfordult már a pályafutása során az edzőmmel, úgyhogy tudta, mi történik ebben a helyzetben, tudta, hogy nem fogok megsérülni (a magasugrás során). De természetesen rám bízta, hogy ha annyira fáj, akkor nyugodtan hagyjam abba. Viszont ha ő nincs ott, akkor lehet, hogy nem is ugrok tovább” – reagált Szabó Dezső szavaira Krizsán Xénia a Sport 24-nek.

Az atléta tehát folytatta az ugrást, és a fedett pályás ötpróba után a szabad téri hétpróbában is jöhet még egy nagy ugrás, szó szerint és képletesen is. A cél a tokiói olimpián a lehető legjobb eredmény elérése, ehhez pedig még minden számban (100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m síkfutás, távolugrás, gerelyhajítás, 800 m síkfutás ) lehet valamennyit javulni.

„Úgy érzem, távolugrásban még sokkal nagyobbat tudna ugrani. Nagyon jó gerelyhajító-készsége van, jó a válla. Még több lehet, úgy érzem, a súlylökésben is, most úgy ért el egyéni csúcsot a fedett Eb-n, hogy az nem volt tökéletes lökés. Még a futógyorsasága is javulhat, de mindennek az alapfeltétele, hogy egészséges tudjon maradni, és a regenerációt meg tudjuk oldani” – fogalmazott Szabó Dezső.

„A legtöbb pontszámot hozó szám a magasugrás és a távolugrás, úgyhogy erre a kettőre nagyon próbálunk összpontosítani. Ha a következő nagy versenyeken jó pozícióban szeretnék végezni, akkor egyik számban sem szabad hibázni, főleg nem nagyot, talán egy icipicit, de inkább semennyit. Ezért minden versenyszámra nagyon készülünk” – mondta Krizsán Xénia, aki az edzője szerint nagyon sokat bír, és amit elhatároz, hogy megcsinál, azt meg is fogja csinálni.

„Azért még van pár évem, és az Eb után szeretnék nagyon jól teljesíteni máshol is, de nagyon boldog vagyok, és remélhetem, egy pár ember számára példakép lettem” – meséli Krizsán Xénia.

A fiatal többpróbázók új példaképe pedig – egy talán nem is annyira titkos – éremesélyese lehet a tokiói olimpiának, bár ő a reményeiről úgy fogalmazott: a célja, hogy pontszerző helyen végezzen. Hogy végül hány pontot szerez hétpróbában és hányat a helyezésével, nyáron kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik